Egyszerűsödik a kizárási procedúra
Ellenszavazat nélkül elfogadták az MSZP alapszabály-módosítását
Ellenszavazat nélkül fogadta el a pártvezetőség által javasolt alapszabály-módosításokat az MSZP kongresszusa szombaton.
2011.11.12 13:21MTIA tanácskozás közben tartott sajtótájékoztatón Mesterházy Attila pártelnök elmondta: külön voksoltak arról az indítványról, hogy az MSZP elnökét és megyei elnökeit ezután közvetlenül a párttagok válasszák meg.
A korábban a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform által kezdeményezett és pártszavazásra is bocsátott indítványt a küldöttek háromnegyede ellenezte.
Harangozó Tamás, az alapszabály-szerkesztő bizottság vezetője a legfontosabb változások között említette, hogy a jövőben a pártelnöki, a képviselői és a miniszterelnök-jelölti posztért indulóknak meg kell méretniük magukat az MSZP-tagok és a regisztrált támogatók körében.
Emellett szigorították az összeférhetetlenségi szabályokat, a tisztségviselőknek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget írtak elő, a kizárási procedúrát pedig egyszerűsítették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


