Megvádolta ellenfelét az LMP jelöltje
II. kerületi választás - Törvényt sértett a Fidesz?
Az LMP II. kerületi képviselő-jelöltje törvénysértéssel vádolta meg fideszes ellenfelét pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2011.11.11 14:17MTIKarácsony Gergely azt mondta, hogy Láng Zsolt a megengedettnél többet költött a választási kampány során. Az ellenzéki politikus egy fotóalbumot mutatott be, amelyben a kormánypárti induló mintegy száz választási plakátjáról készített fénykép volt.
Karácsony Gergely szerint ezen hirdetmények piaci értéke együtt mintegy ötmillió forint lehet, noha a hatályos választási törvény értelmében egy képviselőjelölt kampányára legfeljebb egymillió forint költhető. Az LMP-s jelölt becslése alapján a Fidesz - a többi plakátot is figyelembe véve - összességében legalább 15 millió forintot költött Láng Zsolt kampányára. Emiatt az LMP a helyi választási bizottsághoz fordul.
Másodlagos, mennyire számít életszerűtlennek az egymillió forintos kampánylimit, hiszen amíg a hatályos törvényekben ez az összeg szerepel, addig minden politikai pártnak ehhez kell tartania magát. Ellenkező esetben a választóktól sem lehetne elvárni a jogszerű magatartás - mondta Karácsony Gergely.
Úgy vélekedett, hogy a kerületben az LMP az egyetlen párt, amely betartotta az egymillió forintos kampányküszöböt, amihez az is kellett, hogy fizetett hirdetések helyett kizárólag az ingyenes plakáthelyeket vették igénybe.
A II. kerületi időközi választást november 13-án tartják. A voksolást azért kellett kiírni, mert a parlament az egyéni választókerületben mandátumot szerző fideszes Balsai Istvánt alkotmánybíróvá választotta, a két tisztség pedig összeférhetetlen egymással. A választási bizottság öt jelöltet vett nyilvántartásba: Bodor Zoltán (Jobbik), Karácsony Gergely (LMP), Kovácsics Ádám (Jólét és Szabadság Demokrata Közösség), Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) és Lévai Katalin (MSZP).
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


