A társadalmi egyeztetésnek hamarosan vége
November végén kerülhet a kormány elé a romastratégia
Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára közölte: november végén kerülhet a kormány elé a Nemzeti Társadalmi Felzárkóztatási és Roma Stratégia.
2011.11.09 15:59MTIA stratégia társadalmi egyeztetése szerdán zárul, az ezen felmerült javaslatokat beépítik a végső változatba, a közigazgatási egyeztetés pedig most kezdődik - mondta Balog Zoltán, hozzátéve, csak az utóbbi után tud beszámolni arról, hogy a stratégia megvalósításához mennyi pénzre lesz szükség.
Lényegesnek nevezte, hogy a program minden területen egyszerre induljon el. Példaként említette, hogy ahol a teleprehabilitációs vagy a telepeket felszámoló programot indítanak, ott kezdődjön iskolai program is, ezeknek a projekteknek kapcsolódniuk kell egymáshoz.
Mint mondta, a jövő év elején ebben a szellemben indulnak ezek a programok. A már megkezdetteket is megpróbálják átfogóvá tenni.
Az államtitkár beszámolt arról a tervről is, hogy 2000 roma nőt szociális asszisztenssé képeznek ki. Tájékoztatása szerint ha ennek megvalósítása elkezdődik, akkor a helyi közösségek ezt úgy értelmezhetik majd, hogy van valaki, akit azért képeznek, "hogy velünk foglalkozzon", közvetítést vállaljon a hatóságoknál, az intézményeknél, az orvosnál, az ápolónőnél, az iskolánál és a munkaügyi hivatalnál.
Balog Zoltán kiemelte az együttműködést az Országos Roma Önkormányzattal a kulturális területen és a képzésben, és fontosnak nevezte az önkormányzat szerepét a források felhasználásának ellenőrzésében. Utóbbival kapcsolatban hozzátette: emiatt szeretnék, ha a kisebbségi önkormányzatoknak lehetőségük lenne arra, hogy etnikai adatnyilvántartást vezessenek "anonim módon és statisztikai céllal", így konkrétan meg lehetne mondani, hány roma vett részt a programokban.
Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke arról beszélt: a legtöbb pénzt az előző kormányzat időszakában lehetett felhasználni cigányprogramokra, mégis "a legkevesebb eredményt produkálták". A politikus azt mondta, fontos, hogy a korábbiakkal ellentétben nem fordulhat elő, hogy pénzek tűnjenek el a rendszerben, mert folyamatosan ellenőrzik mind a program eredményét, mind a pénzek felhasználását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


