"Szellemi vulkánkitörések" várhatóak?
Navracsics erősítené a természettudományos képzést
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Tudományos Hasznos Emberi (THE) elnevezésű program budapesti megnyitóján kijelentette: a kormány határozott célja, hogy a természettudományos képzésre helyeződjön a magyar felsőoktatás hangsúlya.
2011.11.08 11:21MTINavracsics Tibor a programról szólva úgy fogalmazott: Újabb bizonyítékát láthatjuk annak, hogy ha a magánszféra és az állam összefog a közös jó érdekében, az nagyon eredményes lehet, "mondhatnám, szellemi vulkánkitöréseket" eredményezhet. A közös jó fontosabb minden magánhaszonnál, profitnál, önös érdekénél, "ez a közös jó pedig Magyarország szellemi versenyképessége" - mondta.
Szavai szerint a kormány azt szeretné, ha Magyarország gazdag ország lenne Európában, hogy a most felnövők bátran tervezhessenek és meg tudják valósítani elképzeléseiket.
Navracsics Tibor szerint ehhez az is kell, hogy a kedden útjára indított program a tanév végéig több mint 30 középiskolába eljusson. Mint fogalmazott, ez esély arra, hogy Magyarország szellemileg versenyképes országgá váljon, hiszen a gazdasági versenyképesség alapja, "hogy okosabbnak kell lennünk a többi európai országnál".
Jelezte: a THE program bizonyítékul szolgál arra, hogy a magyar tudomány és kutatásfejlesztés világszínvonalú.
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a kormány határozott célja, hogy a természettudományos képzés, a mérnökök, az informatikusok képzése és az ezzel foglalkozó kutatások megvalósításához szükséges szakemberek képzése a jövőben erősödjék, azaz a természettudományos képzésre helyeződjön a magyar felsőoktatás hangsúlya.
A THE program három éve kezdődött, célja, hogy előadásokon, látványos kísérleteken keresztül bemutassa a középiskolásoknak a természettudományokat, felkeltse irántuk az érdeklődést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


