"A kormány és politikája bukásra van ítélve"
Újhelyi: Orbán rendszere evolúciós zsákutca
Újhelyi István szerint kimondható, hogy az Orbán-rendszer evolúciós zsákutca, nem vezet sehová.
2011.11.05 20:14MTIA kormány és politikája bukásra van ítélve, gazdasági kudarcaival, igazságtalanságaival, hazugságaival és despotizmusával együtt - mondta az Országgyűlés MSZP-s alelnöke szombaton Tatabányán, ahol az MSZP Komárom-Esztergom megyei küldöttgyűlése után tartott sajtótájékoztatót Lukács Zoltánnal, a párt megyei elnökével közösen.
"Az új MSZP-nek a Fidesz utáni negyedik köztársaság megteremtése a feladata, nyitottsággal az erősödő civil mozgalmak és az izmosodó szakszervezetek irányába. A jövő szocialista pártjának újra kell fogalmaznia magát nemzetpolitikai kérdésekben és változtatnia kell több, korábbi szakpolitikai álláspontján" - jelentette ki a politikus.
Újhelyi István hozzátette, Gyurcsány Ferenc távozásával régen megélt egység van a pártban, esély teremtődött a váltópárti szerep megszerzésére.
Lukács Zoltán, megyei elnök elmondta, hogy Komárom-Esztergom megyében a pártot nem érintette Gyurcsány Ferencék mozgalma, a közel 1000 fős tagságból eddig 20 embernél kevesebb jelezte távozási szándékát.
Az elnök tájékoztatása szerint a küldöttgyűlés támogatta azt a javaslatát, hogy az MSZP országos és megyei elnökeit közvetlenül válasszák meg. A javaslatot módosító indítványként nyújtják majd be a párt kongresszusán tárgyalandó új alapszabályhoz.
A megyei elnök ismertette, a Komárom-Esztergom megyei küldöttgyűlés egy nyolc oldalas politikai vitairatot fogadott el, melyet szeretnének a kongresszus hivatalos dokumentumai közé emeltetni.
A vitairatban leszögezték, hogy Orbán Viktor kihívóját nyílt előválasztási rendszerben válassza meg az MSZP, szükséges az EU-hoz való viszony új alapokra helyezése, sürgették a közös baloldali kultúra, mint összekötő kapocs megteremtését és az utcák és terek visszafoglalását, azaz a tömegrendezvények szerepének erősítését - tette hozzá Lukács Zoltán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06