Másol a Fidesz?
A Jobbik szerint utánuk lohol a kormány
A Jobbik szerint a kormány "jobbikos programpontok másolásával lohol" utánuk.
2011.11.04 13:59MTINovák Előd, az ellenzéki párt alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, nem a másolás ellen van kifogásuk, hanem annak minősége miatt, a kormány ugyanis csak félmegoldásokat alkalmaz. Példaként említette a politikusi álláshalmozás tiltását és a "kommunista funkcionáriusok luxusnyugdíjának" ügyét is.
Előbbivel kapcsolatban a Jobbik már az új alkotmányban is rögzítette volna, hogy országgyűlési képviselő nem lehet polgármester, közgyűlési elnök, vagy önkormányzati képviselő. Ezt akkor a kormánytöbbség nem támogatta, azonban az új önkormányzati törvényben már szerepel, hogy polgármester nem lehet országgyűlési képviselő és fordítva.
A második esetben a kormánytöbbség szintén többször napirendre sem vette a jobbikos javaslatot, ám néhány héttel ezelőtt előállt a sajátjával, azonban ebben az esetben is csak félmegoldást kezdeményez a Fidesz - mondta Novák Előd. A jobbikos politikus szerint ugyanis a kormánypárti javaslatnak nem célja a múlt teljes feltárása és például az ügynöklisták megismerése.
Novák Előd szerint a Jobbik - folyamatos erősödésének hatására - mára a kormányzó erők legerősebb kihívója lett, azonban jobban örülnének, ha az ellenzéki programpontokat pontosan vennék át és úgy támogatnák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


