Beindul a budapesti program?
Az LMP nem nyeli le a szálló port
A szálló por mennyiségét csökkentő budapesti program indítását kéri a fővárostól Somfai Ágnes, a Lehet Más a Politika budapesti képviselője pénteki közleményében.
2011.11.04 12:49MTIA politikus szerint kiemelten kellene kezelni a BKV-buszok cseréjét, valamint a városnéző és turistabuszok működésének szabályozását. A párt fővárosi frakciója a lakosság folyamatos, megfelelő tájékoztatását javasolja, emellett pedig több kategóriába sorolná a tehergépkocsik behajtási díját a szennyezőanyag-kibocsátás alapján.
Az LMP álláspontja szerint a forgalom csökkentése érdekében be kellene vezetni az úgynevezett autómegosztást, a tervezett dugódíjnál pedig figyelembe kellene venni az autók környezetvédelmi besorolását.
"A Városházának, a fővárosi cégeknek és intézményeknek példát kellene mutatniuk az alacsony kibocsátású, illetve alternatív meghajtású gépjárművek használatával" - írta Somfai Ágnes. Jelezte: mindezeken túl a fővárosi szmogriadó-rendeletet is újra kell gondolni, hogy valóban alkalmas legyen a szennyezettség radikális csökkentésére. A párt közleményében kitért arra is, hogy a legnagyobb egészségügyi problémát jelentő kisméretű szálló por fő forrása a közlekedés, azon belül is a dízel járművek.
"A PM10-szennyezéshez hozzájárul még az is, hogy a gázárak emelkedésével egyre több háztartás tér át a fafűtésre, ami megfelelő - skandináv országokban kötelezően előírt - porleválasztók hiányában igen szennyező" - vélekedik az LMP.
A szmogriadó riasztási fokozatát péntek reggel 6 órakor rendelte el Tarlós István főpolgármester, mert a kisméretű szálló por egy napra számított átlagértéke november 2-án a főváros három, november 3-án pedig négy mérőpontján elérte és meghaladta a riasztási küszöbértéket.
Az intézkedés visszavonásig érvényes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


