600 ezer angol font
Makacskodott Tévez - négyheti fizetése bánja
Carlos Tévezt négyheti fizetése, azaz médiaértesülések szerint 600 ezer angol font megvonásával büntette a Manchester City labdarúgócsapata a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen tanúsított magatartásáért.
2011.10.26 13:17MTIAz angol bajnokságban vezető együttes fegyelmi testülete közel egy hónapos vizsgálatot követően hozta meg döntését, miután bizonyítottnak találta, hogy az argentin csatár Roberto Mancini vezetőedző kérése ellenére nem volt hajlandó csereként pályára lépni a 2-0-ra elveszített szeptember 27-i müncheni találkozón.
A vizsgálatot folytató bizottság szerint a futballista öt pontban szegte meg szerződését, melyben többek között az is benne van, hogy mindig kötelező játszania csapatában, ha erre kiválasztják. A fizetésmegvonás mellett kedden két hétre el is tiltották a támadót, ám ezt már Tévez "letöltötte", így az edzéseket látogathatja, s ha Roberto Mancini úgy dönt, akár játszhat is.
Ugyan a bajorok elleni meccs után az olasz szakember úgy fogalmazott, hogy Tévez pályafutása a csapatnál véget ért, kedden a csatár tanácsadója úgy nyilatkozott, hogy félreértették Mancini szavait.
A fejlemények ismeretében Tévez szerda délután közölte, hogy pert fontolgat Mancini ellen rágalmazás miatt.
"Akár a világ végéig folytatjuk ezt a harcot, elhárítunk minden vádat, és megvizsgáljuk a jogi lépések lehetőségét Mancini ellen" - jelentette be a játékos menedzsmentje.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06