Pállfy a Jobbikkal szavazott
Jobbik: egyedi nyugdíj-megállapítási szabályokat a kommunista vezetőkre!
A Jobbik nem a nyugdíj megadóztatásának eddig örök érvényűnek tűnt tilalmát szeretné feloldani a Biszku-botrány apropóján, hanem a kommunista vezetőkre egyedi nyugdíj-megállapítási szabályokat alkalmazna.
2011.10.25 11:59MTIEzt közölte Novák Előd, az ellenzéki párt alelnöke az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség állásfoglalására reagálva.
A KDNP ifjúsági szervezete arra szólította fel a Jobbikot: valljon színt és ismerje be, hogy valójában azok miatt a volt kommunisták miatt aggódik a jóvátételi adó kapcsán, akik akár Jobbik-tagként, akár szavazóként a radikális pártot erősítik.
Novák Előd közleményében azt írta: a kérdéssel csak azután hajlandó végre most foglalkozni "a Fidesz és csatlós pártja", hogy a Jobbik tavaly júliusban benyújtott javaslatának szőnyeg alá söprése széles körű társadalmi felháborodást váltott ki.
Stágel Bence szemtelenül hazudik, miután kormánypárti képviselőtársaival pont ő szavazta le több alkalommal is a kommunista luxusnyugdíjak napirendre vételét, egyedül Pálffy István mert a Jobbik javaslata mellett voksolni - fogalmazott az ellenzéki politikus, hangsúlyozva: a Jobbik elképzelése szerint eleve nem is kaphatnának ekkora nyugdíjat Biszku Béla és társai, így nem egy magas nyugdíjat kellene adóztatni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


