Ötpárti csörtét javasolt a Fidesz frakcióvezetője
Mesterházy: Lázár tájékoztasson, mielőtt egyeztetésre hív!
Az MSZP szinte bármilyen kérdésben egyeztet a Fidesszel, ha legalább tudja, miről szól a megvitatni szánt törvényjavaslat. Így reagált Mesterházy Attila azzal kapcsolatosan, hogy Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a jóvátételi adó kérdésében keddre ötpárti egyeztetést javasolt.
2011.10.24 18:33MTIAz MSZP elnök-frakcióvezetője közleményében - utalva arra, hogy Lázár János sajtótájékoztatóján azt mondta, az MSZP nem jelezte részvételét az ötpárti egyeztetésre - azt írta: "jelezni szeretnénk, az MSZP szinte bármilyen kérdésben egyeztet a Fidesszel, ha legalább tudja, miről szól az adott törvény, amit még be sem nyújtottak".
Arról sem tudni - folytatta -, hogy vannak-e hatástanulmányok, mennyi időbe és költségbe kerül az adott adóbevételek beszedése, milyen kört érintene, továbbá nem ismerni a normaszöveget és számos más szempontot sem, amelyek hiányában az egyeztetés értelmetlen.
Az MSZP ezért megkéri a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy "legyen kedves, előbb tájékoztassa az MSZP frakcióját, mielőtt felkér minket erre az egyeztetésre" - zárta közleményét Mesterházy Attila.
A Fidesz-frakció sajtóosztályának korábbi tájékoztatása szerint Lázár János keddre hívta egyeztetésre a parlamenti frakciók vezetőit, illetve a képviselőcsoportok delegáltjait a jóvátételi adó ügyében, amelyet azoknak kellene megfizetniük, akik korábban a Magyar Szocialista Munkáspárt vezető tisztségviselői vagy a párt vezető szervezeteinek, illetve politikai apparátusának tagjai voltak.
A megbeszélés célja a Fidesz-frakció által előkészített javaslat "ismertetése és megvitatása", valamint a Jobbik által a témában korábban benyújtott indítvány megtárgyalása - közölte a sajtóosztály. A jóvátételi adóról a Fidesz múlt hétfői frakcióülése után beszélt Lázár János, kifejtve, hogy az adó kivetését ,56-os szervezetek kezdeményezték, majd Wittner Mária fideszes parlamenti képviselő terjesztette a kormánypárti képviselőcsoport elé, amely még nem döntött róla. A befolyt pénzt ,56-os szervezetek támogatására és ,56-os túlélők megsegítésére fordítanák. Jóvátételi adó terhelné az egykori munkásőrök nyugdíját is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


