Sok sikert kívánt
Mesterházy: erősebbek leszünk Gyurcsány nélkül
Az MSZP elnöke szerint pártja erősebb lesz a Demokratikus Koalíció kiválása után, mert nem a párt belső vitáival foglalkoznak ezután - jelentette ki Mesterházy Attila szombaton az MSZP Országos Választmányának ülése után.
2011.10.22 14:41MTIA választmány elfogadott egy kilenc pontos határozatot is, amelyben egyebek között felszólítják "azokat a képviselőket (országgyűlési, önkormányzati képviselőket), akik Gyurcsány Ferenccel kívánnak távozni az MSZP-ből, hogy mandátumukat adják vissza az őket jelölő szervezeteknek".
Mesterházy Attila ugyanakkor megerősítette, hogy mivel az országgyűlési képviselők megválasztásuk pillanatától maguk rendelkeznek mandátumukról, ezért ez csak egy politikai felszólítás, ha maguktól nem mondanak le mandátumukról, akkor nincs eszköze az MSZP-nek arra, hogy ezt kikényszerítse.
Az MSZP elnöke egyébként sok sikert kívánt Gyurcsány Ferencnek "ahhoz a munkához, amibe belekezdett".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06