Folytatódott a peres eljárás
Sukoró-ügy - Egész nap beszélt a hét szakértő
Az ügyben eddig kirendelt szakértők meghallgatásával folytatódott a tervezett King's City kaszinó- és turisztikai beruházáshoz kötődő sukorói telekcsere érvénytelenségének megállapítására és a szerződést megelőző állapot visszaállítására 2010-ben indított polgári peres eljárás pénteken Székesfehérváron a Fejér Megyei Bíróságon.
2011.10.21 17:51MTIAz egész napos tárgyalást vezető Ébner Vilmos bíró hét szakértőt hallgatott meg - mondta el Gieszné Boda Orsolya, a megyei bíróság szóvivője.
Elsőként a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. megbízásából az állam tulajdonában levő, együttesen 70 hektáros sukorói ingatlanok és a Joav Blum által birtokolt albertirsai és pilisi, összesen 183 hektárnyi földterület értékbecslését elvégző két szakértő állt tanúként a bíróság előtt.
Közülük az, aki a Joav Blum tulajdonában levő albertirsai, valamint a magyar állam tulajdonában levő sukorói csereingatlanok értékbecslését végezte, élt a tanúvallomás megtagadásának lehetőségével, mivel szakértői véleménye miatt ügyészségi eljárás folyik ellene.
Ezt a felperes - az MNV Zrt. - jogi képviselője kifogásolta, ezért a bíróság úgy határozott, hogy bekéri az ügyészségtől a szakértőre vonatkozó iratokat, és azok alapján dönt majd arról, hogy indokolt volt-e a tanúvallomás megtagadása.
Meghallgatta a bíróság azt a szakértőt is, aki az akkori pénzügyminiszter, Oszkó Péter utasítására megvizsgálta a szakértői véleményeket. Ő azonban - mint mondta - csak az értékbecslés módszertanával, számítási elveivel foglalkozott, azzal, hogy az elkészült szakértői vélemény okszerű volt-e.
Tanúvallomást tettek az ügyészség megbízásából értékbecslést készítő szakértők is.
A tárgyaláson meghallgatott szakértők mindannyian fenntartották a telkek értékére vonatkozó megállapításaikat.
A perben a végéhez közeledik a bizonyítási eljárás. A következő tárgyalás várhatóan november végén lesz.
A polgári peres eljárásban a magyar államot képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. mint felperes kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg a telekszerződés semmisségét, mert az jogszabályba ütközik, valamint a csereingatlanok között feltűnő értékaránytalanság van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


