Nem bírták a szántást
Elbocsátottak négy közmunkást Gyöngyöspatán
Sorozatos hiányzások miatt elbocsátottak négy közmunkást, aki Gyöngyöspata határában végzett bozótirtást a közfoglalkoztatási mintaprogram keretében.
2011.10.20 16:47MTIA négy férfi először szóbeli, majd írásbeli figyelmeztetést kapott, és miután nem változott a hozzáállásuk, elbocsátották őket - közölte Mátyás István. Mindez azt jelenti, hogy az érintettek három évig semmilyen szociális támogatást nem kaphatnak - tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy a kormányzat kezdeményezésére augusztus 1-jén kezdődött közfoglalkoztatási mintaprogram a térség öt településén, Gyöngyöspatán 40 munkanélküli bevonásával; mint mondta, az elbocsátás után kiegészítették a létszámot. A közmunkások 78 ezer forintos bruttó havi bért kapnak, ami 60.600 forint nettó keresetet jelent.
A közfoglalkoztatottaknak november 30-ig kell a bozóttól megtisztítaniuk, illetve bekeríteniük a község határában egy 16,9 hektáros területet, ahol tavasszal erdőtelepítésbe kezd az Egererdő Zrt.
A jegyző közlése szerint a munka a terveknek megfelelően halad, így november végén várhatóan átadhatják a területet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


