Szállót nyitnak
Ledózerolták a hajléktalantelepeket Zuglóban
Két MÁV-épületben és a Fővárosi Gázművek egykori ingatlanjában nyitnak szállót a tervek szerint december elején. Illegális hajléktalantelepet dózeroltatott le tegnap Zugló vezetése.
2011.10.19 07:06ma.huPapcsák Ferenc polgármester azzal indokolta döntését: városvezetőként a többség érdekeit kell képviselnie. Hogy lesz-e a hajléktalanoknak hely, kérdéses, ugyanis a Belügyminisztérium helyettes államtitkára tegnap elismerte: országosan alacsony a férőhelyek száma. Információink szerint a várhatóan decemberben megnyíló három hajléktalanszálló is csak 600 embert tud majd ellátni - olvasható a Magyar Nemzetben.
Már csak az egymástól pár méterre összegereblyézett szemétkupacok emlékeztetik a zuglói lakosokat azokra a fabodegákra, melyeket a kerület polgármestere tegnap reggel buldózerrel tétetett a földdel egyenlővé. Az Egressy út és a Francia út kereszteződésénél létrejött illegális hajléktalantelep apró fakunyhóit az ott élők maguk eszkábálták össze, egyik-másikban még fűtés is volt. Az út elején garázsok sorakoznak, az egyikbe fémhulladékot pakolt három férfi. Egyikük elmondta: 8-10 éve álltak ott a bódék, valódi kis közösség alakult ki.
- Reggel jöttek a közterület-felügyelők meg a rendőrség, és az egészet pár perc alatt ledózerolták. Az itt élők összepakolták a holmijukat, aztán végignézték, hogyan semmisül meg az otthonuk - idézte fel a történteket az egyik férfi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


