A főpolgármester cáfolja a kormányfőt
Demszky Gábor szerint a főváros teszi a dolgát
A főpolgármester szerint nem helytálló, ezért nem hagyható szó nélkül Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azon televíziós kijelentése, hogy Budapest nem teszi a dolgát a BKV finanszírozása ügyében - Demszky Gábor erről még hétfőn, az MTI kormányzati forrásokból származó információi szerint, a munkaidő után telefaxon küldött levélben tájékoztatta a kormányfőt.
2008.04.15 19:05MTIA főpolgármesteri hivatal sajtóirodája által kedden az MTI-hez is eljuttatott levélben Demszky Gábor a kormányfő vasárnapi kijelentésével összefüggésben azon véleményének adott hangot, hogy a miniszterelnöknek nem volt ideje áttekinteni a BKV helyzetéről korábban a kormány tagjainak írt levelüket. A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a kormány 2003 óta többször is vállalta a BKV valódi költségeinek elismerését.
A cégnek nyújtott 32,5 milliárd forintos állami támogatás azonban reálértéken évek óta csökken, miközben a bér- és az energiaköltségek növekednek. Két éve még a cég költségeinek 30 százalékát fedezte a kormányzati támogatás, ma ez csak a kiadások 25 százalékára elég - jegyezte meg. A kormányfőnek arra a televíziós felvetésére, miszerint "szeretne ön több adót fizetni azért, mert Budapest nem teszi a dolgát" - Demszky Gábor levelében hangsúlyozza, hogy Budapest több adót fizet annál, mint ami méltányos lenne.
Utalva a Budapesten működő cégek és az egyéni adófizetők magas adóbefizetésére, a főpolgármester rámutatott, hogy míg 10 éve a személyi jövedelemadó 20 százaléka maradt Budapesten, tavaly már csak az szja 0,62 százalékán osztozkodhatott a főváros 24 önkormányzata. Hangsúlyozva, hogy Budapest az állami költségvetés nettó befizetője, Demszky Gábor közölte, nem adományt kérnek az államtól, hanem azt, hogy a budapestiek által befizetett adókból a jelenleginél "kicsit kevesebbet vigyenek el", vagy méltányosabb módon többet adjanak a város működéséhez.
Demszky Gábor kifejezte azon reményét, hogy a kormánnyal folytatandó tárgyalásokon majd "a miniszterelnök úr is belátja", éppen az államnak első számú érdeke, hogy a főváros zavartalanul működjön, illetve, hogy megőrizze adótermelő erejét. A főpolgármester pénzügyi és városüzemeltetési helyettesével április elején a pénzügyi- a közlekedési- és a kancelláriaminiszterhez írt levélben szorgalmazott több állami pénzt a BKV fenntartásához. Előbb a pénzügyminiszter, majd a kormányfő, múlt héten pedig a kancelláriaminiszter is elzárkózott a BKV további támogatásától.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


