"Erkölcsileg és morálisan is megsemmisült"
Durvákat írt blogjában a miskolci expolgármester
Blogbejegyzései miatt bírálta Káli Sándort, Miskolc korábbi MSZP-s polgármesterét két fideszes országgyűlési képviselő, Sebestyén László, a Fidesz városi szervezetének elnöke és Zsiga Marcell alpolgármester szerdán a szocialista párt miskolci irodája előtt tartott sajtótájékoztatóján.
2011.10.12 18:32MTISebestyén László azt mondta: írásai alapján Káli Sándor "erkölcsileg és morálisan is megsemmisült". A fideszes politikusok elsősorban azt vetették a volt polgármester szemére, hogy az interneten élesen, személyeskedően bírálta a borsodi megyeszékhely egy évvel ezelőtt megválasztott vezetését, személy szerint Kriza Ákos polgármestert.
Tájékoztatásuk szerint Káli Sándor blogbejegyzésében egyebek mellett azt írta, hogy a Nagyváradról Miskolcra költözött Kriza Ákos nincs tisztában a város múltjával, értékeivel, gondjaival, lényegében "idegen". A fideszes képviselők úgy vélik, Káli ezzel az "idegenezéssel" az érzéketlenségéről tett tanúbizonyságot.
Káli Sándor - aki szintén jelen volt a sajtótájékoztatón - a fideszes politikusok távozása után az elhangzottakra reagálva azt mondta: folytatja a blog írását, és miután szerinte a "sajtószabadságot sárba tiporják", s nemcsak Miskolcon, fontosnak tartja, hogy kifejezze a véleményét a város érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


