Nagy László fideszes projekteket bírált
"Légvárépítés és nagyotmondás" Nyíregyházán?
Nagy László, az MSZP közgyűlési frakcióvezetője, a város korábbi alpolgármestere kijelentette: "légvárépítés és nagyotmondás" folyt az elmúlt egy évben Nyíregyházán a fideszes vezetésű önkormányzatnak köszönhetően.
2011.10.10 16:59MTIA Fidesz a választási kampányában és a ciklus elején azonnali megoldásokat ígért például a csapadékvíz elvezetésének problémájára, a város költségvetési egyensúlyának megteremtésére, illetve a működési költségek megtakarítására, ehhez képest azonban 700 milliós működési hitel felvételére volt szükség ebben az évben - fogalmazott Nagy László. A MSZP frakcióvezetője bírált és légvárnak nevezett több, az önkormányzat által elindított projektet, így a Sóstó fejlesztését, valamint a turisztikai vonzerő növelését és a szezon kitolását.
Ehelyett elbocsátásokról, ismerősök, barátok, rokonok fontos pozícióba helyezéséről, politikailag lojális emberek kinevezéséről szóltak a hírek. Az önkormányzat következetlen döntések sorozatát hozta meg, az új struktúrában "szétkente" a felelősségi rendszert, és csorbította a képviselő-testület döntési jogkörét - sorolta a szocialista politikus. Nagy László szerint az önkormányzat vezetése hátat fordított a bérből élőknek, a pedagógusoknak, a sportot és a kultúrát szerető nyíregyháziaknak.
A fiskális szemléletnek az oktatás látta kárát, mivel az intézményrendszert "ötletszerű átgondolatlansággal" szervezte át az önkormányzat - tette hozzá a frakcióvezető.
Kovács Ferenc, a város Fidesz-KDNP-s polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján arról beszélt: az intézményrendszer eddigi átalakításával és a hitelek átütemezésével hosszú távra megoldotta finanszírozhatóságát a nyíregyházi önkormányzat.
A pénzügyi helyzet stabilizálása érdekében 2011-ben szigorú takarékossági intézkedéseket vezetett be és hajt végre a helyhatóság - közölte a polgármester. Átszervezték az önkormányzati hivatalt, ennek eredményeként 53 millió forintot takarítanak meg, a közintézményeknél és a helyhatóság gazdasági társaságainál egyaránt 10 százalékos megtakarítást írtak elő. A kiadások lefaragására átalakították az oktatási és a szociális intézményrendszert, míg a közművelődési intézményeknél az év végére fejeződik be az átszervezés.
A rövid távú finanszírozás is hamarosan megoldódik, mivel december 31-én lejár a folyószámla-hitelezés banki szerződése, és várhatóan jobb kondíciókkal köthetnek majd új megállapodást - tette hozzá Kovács Ferenc.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
- 10:18 Pápaválasztás - Szerdán kezdődik a konklávé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06