Iszapömlés
Október végéig felszámolják a vörösiszapot
A vörösiszaptól megtisztított területeken október végéig tartanak az utómunkálatok, a Marcal folyó pár kilométeres szakaszáról kikotort szennyezett anyag vár még elszállításra.
2011.10.02 13:52MTISzabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) miniszteri megbízottjának tájékoztatása szerint néhány járulékos feladat van még hátra, ezek közül kiemelte a kolontári halastó medréből kikotort és szikkasztott vörösiszap beszállítását és a Marcal folyó medrének kotrásából származó szennyezett anyag elszállítását a kijelölt helyre.
Október végén úgy hagyjuk itt a területet, hogy minden készen van - jelentette ki.
Emlékeztetett, hogy az egy évvel ezelőtt történt gátszakadáskor összesen csaknem 1300 hektárt öntött el a vörösiszap, ebből a mentesítés során 758 hektárnyi mezőgazdasági területről kellett eltávolítani az összegyűlt lúgos anyagot. A munkálatok 19 Veszprém és Vas megyei települést érintettek.
Szabó Csaba közlése szerint a talajanalízis 140 hektáron mutatott talajhibát - túl magas pH-értéket, magasabb krómtartalmat -, ezeket a területeket szarvasmarhatrágyából előállított, magas szervesanyag-tartalmú komposzttal kezelték. Hektáronként 25 tonna talajjavító anyagot juttattak a termőföldekre - tette hozzá.
Nagy eredménynek nevezte, hogy nincs szükség a termelés korlátozására, a gazdák bármit termeszthetnek a vörösiszap-katasztrófát követően helyreállított termőföldeken. A VM külterületek mentesítésével megbízott szakembere szerint az energianövények termesztése új lehetőséget jelent a gazdálkodók számára, nemcsak az ajkai térségben, hanem az egész országban. Utalt arra, hogy óriási energiákat, pénzeszközöket kellett megmozgatni a mentesítési munkálatok elvégzéséhez, amelyeket a legmostohább időjárási viszonyok között is folytatni kellett.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) honlapján található költségtáblázat szerint a VM hatáskörébe tartozó mentesítési feladatok összes költsége 21,2 milliárd forint. Az összesítésben a Mecsekérc Zrt. kármentesítési feladataira 17,8 milliárd forintot írnak, amelyből 9,4 milliárd szerepel a még kifizetésre váró tételek között.
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, mintegy százhúszan kerültek kórházba, több száz ház vált lakhatatlanná.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


