Ellenzéki együttműködést sürget
Gyurcsány visszatérne a józanság és a normalitás politikájára
Gyurcsány Ferenc azt mondta: az Orbán-kormány leváltásához a demokratikus ellenzék megszervezésére van szükség, s ez az ellenzék akkor lesz a mainál sokkal erősebb, ha megtanul együttműködni.
2011.09.28 19:23MTIA volt miniszterelnök szerint ezért "bárhogy is alakul az MSZP sorsa, az a legrosszabb, ha nem mérsékelt és nyugodat hangnemben tárgyalnak egymással, hanem különböző feltételeket közölnek nyilvánosan".
Utóbbival kapcsolatban kijelentette: neki nincs ilyen szándéka. Szavai szerint egy éve azért küzdenek, hogy "a Magyar Szocialista Pártból új párt legyen politikai, morális és szervezeti értelemben, és ennek meglegyenek a maguk személyi és emberi feltételei is".
Gyurcsány Ferenc szerint ebben semmi új nincs, e mellett fognak érvelni a kongresszusig. Azt gondolja, hogy nem kell egymásnak ultimátumot adni, hanem tárgyalni kell arról, hogyan lehet a centrumban, és a centrumtól balra álló demokraták képviseletét erősebbé tenni.
A kormány munkájával kapcsolatban egyebek mellett leszögezte: "rombolásban jó volt a mai kormány, építésben alávalóan rosszul teljesít".
Hozzátette: a kormány "politikája önző, radikális és neokonzervatív", amelynek a végeredménye "jól látható", vagyis "a 2-300 ezer forintos havi jövedelemmel rendelkezők még jobban járnak, az ennél kevesebbet keresők pedig nagyon rosszul".
Nekünk az a dolgunk, hogy ráébresszük az embereket, hogy becsapták őket. Azután pedig, hogy visszatérjünk a józanság, a normalitás politikájára" - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


