Mendrey László "harcba" küldi szombaton a PDSZ-t
Elegük lett a megszorításokból a pedagógusoknak
Mendrey László, a PDSZ elnöke bejelentette: a pedagógus-szakszervezetek egyetértenek abban, hogy elég volt a megszorításokat szorgalmazó törvénykezésből, ezért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is csatlakozott a szombaton Budapesten tartandó demonstrációhoz, amelyen mintegy hetven érdekvédelmi szervezet vesz részt.
2011.09.28 16:10MTIMendrey László a kormányzat törvénykezését "kirekesztőnek" is nevezte, ami alatt azt értette, hogy "nem találtak olyan kormányzati tényezőt (...) amely hajlandó lenne az egyeztetésre". Szerinte elképesztő, hogy úgy hoznak törvényeket, hogy "mindenféle érdekegyeztetést eleve kirekesztenek".
A PDSZ elnöke azt is nehezményezte, hogy a kormányzat kizárólag "az általa kiválasztott szakszervezeti vezetőkkel" tárgyal a munkavállalóknak is készítendő munka törvénykönyvéről.
Kitért arra, hogy reményeik szerint több tízezer ember lesz a hétvégi demonstráción, amelyen "jelzik azt, hogy (...) nélkülünk és ellenünk nem lehet törvényt hozni". A Liga Szakszervezetek jó néhány tagszervezete is csatlakozott a négy érdekvédelmi tömörülés Akcióegység 2011 elnevezésű kezdeményezéséhez - tette hozzá.
Annak a reményének adott hangot, hogy a hétvégi demonstráció hatására "a kormány képviselői átgondolják azokat a terveket, amelyeket eddig letették eléjük", és ésszerű kompromisszumok születnek majd.
A PDSZ elnöke kifejtette, nem hajlandók asszisztálni a kormányzat szakszervezetek feldarabolását célzó "szalámitaktikájához", és "nem hagyják, hogy a szakszervezeti mozgalmat megosszák".
Beszélt arról is, hogy "olyan törvények vannak előkészületben, amelyek a munkavállalók (...) számára igen komoly megszorításokat tartalmaznak", ezen belül pedig a pedagógusok számára "az elmúlt két évtized legnagyobb megszorítását tartalmazó köznevelési törvény készül".
Megítélése szerint a kormányzat részéről "Európa legnagyobb rugalmasságú munka törvénykönyvének nevezett" jogszabálytervezet "a munkavállalók kárára jelent rugalmasságot", vagyis a munkáltatókat pártolja a munkavállalókkal szemben.
Utalt arra, hogy információi szerint a költségvetési tervezetben "a következő év a közszolgák számára az utazási kedvezmények csorbítását és a bérbefagyasztást" hozza. Megjegyezte: 2007 óta nem volt béremelés a közszférában, emiatt a pedagógusoknak a megélhetése kerül veszélybe.
Annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy "ha az ország bajban van, akkor a terheket egyformán kell teríteni" az egész lakosságra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


