Vád alatt a Holcim Zrt.
Engedélyhamisító céget buktatott le a Jobbik?
A Jobbik szerint a Dabason cementelosztó és logisztikai központot építeni tervező Holcim Zrt. nem létező, hamis környezetvédelmi főfelügyelőségi hozzájáruló nyilatkozatot csatolt építési engedély-kérelméhez.
2011.09.27 13:29MTIKepli Lajos képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség csatolt határozatát - a rajta szereplő 32 címzett közül - senki nem kapta meg a cégen kívül, ráadásul annak kiadását a főfelügyelőség tagadja.
A Jobbik kéri Illés Zoltán környezetügyi államtitkárt, rendeljen el vizsgálatot az ügyben. Ha bebizonyosodna a közokirat-hamisítás ténye, büntetőeljárás megindítását is kezdeményezik - közölte Kepli Lajos.
Hozzátettette: a határozat létezéséről tudnia kellett Szűcs Lajosnak, a Pest megyei közgyűlés fideszes elnökének és Kőszegi Zoltán fideszes dabasi polgármesternek, akik - helyi civilek és a Jobbik tiltakozásával szemben - támogatták a beruházás megvalósulását.
Ezért vizsgálatot várnak a miniszterelnöktől annak tisztázására, hogy a két kormánypárti képviselőnek volt-e tudomása az engedély eredetéről. A jegyző be sem fogadhatta volna az építési engedély-kérelmet anélkül, hogy megbizonyosodott volna a környezetvédelmi engedély valódiságáról - mondta az ellenzéki politikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


