Tárgyal a szocialisták választmánya
Ma is téma az MSZP megújítása
A következő fél évben az MSZP előtt álló feladatokról és a párt megújításáról is szó lesz a szocialista párt választmányának mai zárt ülésén.
2011.09.24 08:03MTIA két hónapos nyári szünet után összeülő testület előtt - Simon Gábor választmányi elnök sajtónyilvános bevezetőjét követően - Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető beszél a következő fél év, így az őszi parlamenti ülésszak teendőiről.
Ezután azok a munkacsoportok adnak tájékoztatást tevékenységükről, amelyeket az országos elnökség kért fel, hogy szeptember végéig készítsék el javaslataikat az MSZP megújítására. Így Harangozó Tamás az alapszabály, Tukacs István a pártgazdálkodás reformján dolgozó testület javaslatait ismerteti, Molnár Zsolt a pártszervezet megújításának tervezett lépéseiről beszél, míg Katona Béla a készülő teljesítményértékelési rendszerről ad felvilágosítást.
Bár a napirenden nem szerepel, gyaníthatóan mégis szóba kerül, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform azt kezdeményezte, a listán mandátumot szerzett szocialista politikusok adják vissza képviselői helyüket, s annak fenntartásáról vagy megvonásáról a párttagok dönthessenek. A javaslat miatt Mesterházy Attila rendkívüli frakcióülést hívott össze csütörtökre, ahová azonban a volt miniszterelnök és támogatói nem mentek el. A pártelnök akkor arról beszélt: Gyurcsányék az MSZP-ből való távozásuk forgatókönyvét készítik elő, és hozzátette, nem kötelező a szocialista párt tagjának lenni azoknak, akiknek ez folyamatos vívódást, vállalhatatlan kompromisszumot jelent.
Az MTI úgy tudja, hogy a Demokratikus Koalíció vezetőit a mai választmányi ülésen Varju László fogja képviselni, azaz Gyurcsány Ferenc nem lesz jelen.
Kapcsolódó írások:
- Az alkotmányozásról is tárgyal ma az MSZP választmánya
- MSZP választmányi ülés: a kormányfő és a frakció együttműködése erős
- Az MSZP választmánya is jelölhet tagot az ovb-be
- Egységesen mögötte - az MSZP választmánya támogatja Bajnait
- Az EP-listáról dönt az MSZP választmánya
- Simon Gábor indul az MSZP választmányi elnökségéért
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


