Nehéz pénzügyi helyzetek
A kerületek stressztesztjét javasolja az ÁSZ-nak a főpolgármester
A kerületi önkormányzatok stressztesztjének elvégzését javasolja a főpolgármester az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ), emellett pedig egy 15 milliárd forintos pénzügyi keretet különít el, hogy "kerületi csőd esetén is biztosítható legyen a kerületiek ellátása".
2011.09.23 08:39MTIA fővárosi önkormányzat közleményében azt írta: Tarlós István állítása szerint súlyos eladósodottsággal küzd több budapesti kerület, némelyik a következő ciklusban akár csődbe is mehet.
A városvezető úgy vélte: a kerületeknek a hiteleik visszafizetésére és egyre növekvő költségeik fedezésére sürgősen bevételekre volna szükségük.
A főpolgármester azt javasolta az ÁSZ-nak, hogy végezze el az önkormányzatok stressztesztjét, emellett pedig egy 15 milliárd forintos keretet is elkülönít a főváros. Mint fogalmazott, ez "korrektebb, minthogy a kerületek fővárost illető bevételekre igyekezzenek rátenni a kezüket az új törvényben, nehéz pénzügyi helyzetük javítása érdekében". A közlemény kitér arra is, hogy "bár a főváros is nehéz helyzetben van, arányaiban jóval kevésbé adósodott el, mint sok kerület". Ismertette, hogy a főváros adóssága egy főre vetítve százezer forint, míg például az V. kerületben hatszor ekkora.
Tarlós István azt is jelezte: 2012-től a korábban kibocsátott kötvények után már nemcsak a kamatot, hanem a tőkét is törleszteniük kell a kerületeknek, emellett egyre növekednek a működési költségeik. Hozzátette: előbbiek miatt a "városrészek által elvégzett feladatok színvonala már most zuhanni kezdett".
A közlemény szerint "csak a főváros képes egyenletesen magas színvonalon biztosítani a közszolgáltatásokat, mert van pénzügyi tudása, forrása és mozgástere, ráadásul 1860 óta egységes közszolgáltató városként működik".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06