Vegzálás helyett végezzék a dolguk
Hajléktalanügyi stratégiát vár a kormánytól az LMP
Az LMP azt várja a kormánytól, hogy a hajléktalanok "vegzálása" helyett mihamarabb álljon elő egy átfogó, hosszú távon is megoldást nyújtó hajléktalanügyi stratégiával - írta keddi közleményében a párt választmányi szóvivője.
2011.09.20 17:50MTIVágó Gábor emlékeztet arra, hogy miközben az Orbán-kormány több mint egy éve tett ígéretet egy hajléktalanügyi stratégia kidolgozására, azt még mindig nem mutatták be. Ezzel kapcsolatban hangot ad annak a véleményének, hogy a szakértők bevonásával kidolgozott szociálpolitikára és közösségi lakásszektor kialakítására van szükség.
A politikus azt írja, hogy az Országgyűlés lakhatási albizottsága keddi ülésén szakmai és civil szervezetek képviselői is hangsúlyozták, hogy az érdemi intézkedések elmaradása miatt továbbra is fennáll a hajléktalansággal kapcsolatos probléma, a hajléktalanok száma pedig tovább nőtt az elmúlt időszakban. Az LMP - osztva a szakmai és civil szervezetek véleményét - továbbra is sürgeti a tényleges megoldásokat kínáló szociálpolitika kidolgozását, hosszútávon pedig a közösségi lakásszektor kialakítását, amely nélkül nem lehet tartós eredményeket elérni - jelentette ki a képviselő.
Hozzátette, hogy a rászorulókat célzó lakáspolitika hiányában nem lehet eredményesen fellépni a hajléktalanság visszaszorításáért.
A kormányzati intézkedéseket bírálva, azt írja, hogy az LMP szerint a hajléktalankérdés rendészeti megközelítése csupán szőnyeg alá söpri a problémát.
"A szélsőséges, drámai élethelyzetet jelentő hajléktalanságra nem a büntetőpolitika a válasz" - közli Vágó Gábor. Egyúttal azt is hangsúlyozza, hogy az LMP ezért nem ért egyet azokkal, akik ezt az eszközt választják, "akik ezt a kiszorító, megbélyegző politikát" helyi népszavazással próbálják szentesíteni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06