Öt éves az őszödi beszéd
Gyurcsányról emlékezik meg a Kossuth téren a Hatvannégy Vármegye
Néhány száz résztvevő jelent meg szombaton délután és este a budapesti Kossuth téren azon a tüntetésen, amelyet a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezett az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének ötödik évfordulója alkalmából.
2011.09.17 19:43MTIAz eseményen felszólalt Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője is, aki az öt évvel ezelőtti rendőri túlkapásokkal kapcsolatban az elszámoltatások hiányáról beszélt. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a jelenlegi kormány a 2010-es választási kampányban az elszámoltatás ígéretével is kampányolt, azonban jelenleg "mintha már nem lenne nekik fontos". Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője beszédében arra kérte az embereket, hogy "vonulásos demonstrációkat szervezzenek a bankárbűnözők ellen".
Lenhardt Balázs jobbikos országgyűlési képviselő pedig azt hangsúlyozta: ugyanúgy, mint 2006-ban, jelenleg sincs jogállam Magyarországon. Szerinte ezt bizonyítja az is, hogy a Jobbiknak nagyon kevés eszköze van a parlamenten belül is, mivel a kétharmados kormánytöbbség bármit megtehet, és "nem a nemzet érdekében" cselekszik.
A demonstráció résztvevői árpádsávos, jobbikos és nemzeti zászlókat lengettek, és gyakran skandálták az előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György nevét is. A tüntetés békésen ért véget.
A Magyar Rádió 2006. szeptember 17-én a honlapján tette közzé a birtokába jutott hangfelvételt, amely a május 26-án Balatonőszödön tartott MSZP-frakcióülésen készült. Gyurcsány Ferenc a zárt körben elhangzott beszédében, helyenként durva szavak kíséretében beismerte: kormánya "végighazudta" az eltelt másfél-két évet - az ezt kinyilvánító, később elhíresült szavai szerint "hazudtunk reggel, éjjel meg este" -, nem csinált semmit négy évig, s közben az ország lehetőségeit messze túllépték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


