Promenád a gyönyörbe
Birtokvédelmet kaptak: nem börtön már a Mammut
Részleges birtokvédelmet kapott a Mammut 2-ben lévő Promenád kávézó a II. kerületi önkormányzattól, így több hét után elhagyhatja a kávézót Király Lajos és Zentai Zoltán, akik önként vállalták "fogságukat".
2011.09.15 17:39MTIEzt közölte Menyhért Mészáros László, a létesítményt bérlő cég sajtótanácsadója csütörtökön.
Elmondása szerint a részletes birtokvédelem alatt tovább folytathatják a tárgyalást a Mammut vezetőségével a helyiség további bérléséről, és néhány héten belül újra kinyithatnak. Emlékeztetett, hogy a bevásárlóközpont vezetőségével azért kezdtek tárgyalásokat, mert lejárt a tíz évre kötött szerződésük, amelyet opcióként a cég meghosszabbíthat.
Az árról azonban nem sikerült megállapodniuk, ezért a Mammut lezáratta a kávézót augusztus 23-án. Két munkatársuk ekkor ment be a kávézóba, és azóta is ott tartózkodtak.
Menyhért Mészáros László elmondta, addig tárgyalnak a Mammuttal a bérleti díjról, amíg meg nem állapodnak. Szőke Tamás, a Mammut Zrt. marketingvezetője közleményben reagált, azt írta, a határozat kizárólag a birtoklás kérdésében foglalt állást, a jogvita alapját képező véleménykülönbség eldöntése bírósági hatáskörbe tartozik. Kézhez vették az illetékes polgármesteri hivatal határozatát is, amelyben úgy foglaltak állást, hogy a kávézót üzemeltető Mimezin Kft. működési engedélyét visszavonták - közölte a Mammut.
Sajtóértesülések szerint a II. kerületi önkormányzat első fokon csak a kávézó 45 négyzetméteres beltéri részét adta vissza birtokvédelemmel az üzemeltetőnek, de teraszt nem, mivel arra nincs, és soha nem is volt szerződése a Mimezin Kft.-nek.
Az önkormányzat megszüntette a cég működési engedélyét, ezért azt újra be kell adnia, addig viszont, amíg nincs szerződése a hely bérlésére a Mamuttal, erre nincs lehetősége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


