Az MSZP figyelemelterelésnek tartja tevékenységét
Budai "porondmesteri szerepkörben"?
Az MSZP elnöke szerint a kormány minden eszközzel, így Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos "akciózásaival" is a "megbukott gazdaságpolitikájáról" próbálja elterelni a figyelmet.
2011.09.15 13:17MTIMesterházy Attila pártelnök közleményében azt írta: a "kenyeret és cirkuszt a népnek" római elvéből mára csak a cirkusz maradt Orbán Viktor kormányának. Budai Gyula "porondmesteri szerepkörben" sorra jelent be újabb "banális műsorszámokat", amelyek "az emberek számára is egyre nyilvánvalóbban átlátszó trükkök csupán" - fűzte hozzá.
Az MSZP elnöke közölte, hogy pártja felháborítónak tartja az Orbán-kormány "igazságtalan kormányzási stratégiáját", és arra szólította fel a kabinetet, hogy "a felesleges cirkusz" helyett fogjon hozzá a feladatok azonnali megoldásához, amelyek közül a devizahitelesek gondjainak kezelését, az adórendszer átalakítását és az egészségügy helyzetének javítását nevesítette.
Az elszámoltatási kormánybiztos csütörtöki sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy több mint 30 milliárd forintot spórolt a magyar állam az elmúlt hónapokban az elszámoltatás keretében végzett vizsgálatok eredményeként.
Budai Gyula beszélt arról is, hogy a nemzetierőforrás-miniszterhez fordult, kérve, hogy Réthelyi Miklós szólítsa fel a teljesítési igazolások átadására azokat a korábbi vezető beosztású egészségügyi politikusokat, akik megbízási szerződéseket kötöttek az elmúlt időszakban különböző egészségügyi szervezetekkel. Budai Gyula szerint az ügy kulcsszereplője Matejka Zsuzsanna, az egészségügyi tárca volt kabinetfőnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06