Önkormányzati adósságstopot sürget a párt
MSZP: büntessék meg az újpesti városvezetést!
Trippon Norbert, az MSZP budapesti elnökségének tagja elmondta: a Nemzetgazdasági Minisztérium és a kormányhivatalok rendeljenek el azonnal adósságstopot az önkormányzatoknál, amíg az új törvény hatályba nem lép.
2011.09.13 12:25MTIA szocialisták levélben fordultak a fővárosi kormányhivatalhoz és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez az ügyben.
Wintermantel Zsolt, Újpest fideszes polgármestere kezdeményezésére a kerületi képviselőtestület keddi, rendkívüli ülésén dönthet kötvénykibocsátásról 5 milliárd forint értékben - mondta el sajtótájékoztatóján Trippon Norbert, az MSZP budapesti elnökségének tagja. Az ellenzéki politikus szerint ezzel a tervezett döntéssel akár 20 évre - a következő 4 ciklusra - meg kívánják kötni a következő városvezetések kezét.
A szocialisták ezért levélben követelik Nemzetgazdasági Minisztériumtól és a kormányhivataloktól, hogy rendeljenek el azonnal adósságstopot a helyhatóságoknál, amíg az új önkormányzati törvény hatályba nem lép.
Az MSZP-s politikusok azt is kérik a kormányhivataltól és a szaktárcától, hogy azonnal tiltsa meg Újpest eladósítását, valamint büntessék meg a kerületi városvezetést az államadósság növelésének, valamint Újpest eladósításának kísérlete miatt.
Trippon Norbert keddi sajtótájékoztatóján felszólította Újpest fideszes polgármesterét, hogy a felvenni tervezett adósságra vállaljon készfizető kezességet a saját vagyona és bevételei terhére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


