A lakásából is el kellett költöznie
Halálosan megfenyegették Szabó György fideszes önkormányzati képviselőt
Halálos fenyegetéseket kapott, ezért családjával a lakásából is el kellett költöznie Szabó György XIII. kerületi fideszes önkormányzati képviselőnek, aki a Hollán Ernő utcában felgyújtott jegyirodánál tartott hétfői ellentüntetést szervezte - írta az Index pénteken; a Fidesz sajtóosztálya megerősítette a hírportálon megjelent információt az MTI-nek.
2008.04.11 12:50MTISzabó György fideszes önkormányzati képviselő telefonon, emailen, levélben kapott fenyegetéseket - olvasható az Indexen. "Nem elsősorban magam miatt, hanem feleségem és három gyermekem miatt döntöttünk úgy, hogy elköltözünk" - nyilatkozta Szabó György. A politikus és családja rendőri védelmet is kapott - közölte a hírportál. A kerületi fideszes politikus pénteken délelőtt, a Hollán Ernő utca előtti jegyirodánál tartott sajtótájékoztatóján azt kérte a kormányfőtől, ne használja politikai haszonszerzésre, a válságról való figyelemelterelésre a péntek délutánra szervezett demonstrációt.
Péntek délutánra a Tomcat néven ismertté vált Polgár Tamás újabb akciót hirdetett. Az interneten olvasható kezdeményezéséhez több nemzeti radikális szervezet és egy szélsőséges hírportál is csatlakozott. Szabadai Viktor, az SZDSZ budapesti választmányának elnöke ellendemonstrációt jelentett be a XIII. kerületi rendőrkapitányságon a Hollán Ernő utcai jegyiroda előtti területre.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki magánemberként vesz részt a demonstráción, csütörtökön levélben arra kérte a parlamenti pártok elnökeit, hogy az erkölcsi és politikai támogatáson túl személyes jelenlétükkel is támogassák "az újfasisztákkal szembeni civil kezdeményezést, és ítéljék el egyértelműen a szélsőjobboldali eszméket valló és hirdető szervezeteket és személyeket". Jelen lesz az SZDSZ vezetéséből Horn Gábor, Pető Iván, Magyar Bálint, valamint Gusztos Péter ügyvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


