Prémiumát három részletben utalják át
Kocsis István nem kap végkielégítést
A BKV közölte: Kocsis István, a BKV napokban távozott vezérigazgatója végkielégítés nélkül hagyja el a közlekedési vállalatot.
2011.09.06 12:51MTITájékoztatásuk szerint a volt vezérigazgató prémiuma a munkaszerződésében foglaltak szerint az éves alapbérének 40 százaléka, ezt az összeget három részletben utalják át. Az elsőt szeptemberben, a másodikat októberben, a harmadikat pedig a BKV éves jelentésének és üzleti beszámolójának elfogadása után.
Kocsis István jogosult továbbá az augusztusi, illetve részarányosan a szeptemberi munkabérére, valamint éves szabadságának időarányos és ki nem vett megváltására.
A Főpolgármesteri Hivatal hétfőn azt közölte, hogy Tarlós István nem enged végkielégítést kifizetni Kocsis Istvánnak. A közeljövőben a fővárosi önkormányzat nyilvános pályázatot ír ki a BKV vezérigazgatói posztjára.
A városvezetés szeptember 4-én közölte, hogy közös megegyezéssel távozik a BKV éléről Kocsis István, akit 2008 augusztus végén neveztek ki a vállalat élére. A BKV vezetésével ideiglenesen Várszegi Gyulát, a BKV igazgatótanácsának elnökét, a Metróber Közlekedésfejlesztési ás Beruházási Vállalat és a MÁV volt vezetőjét bízta meg.
Kocsis Istvánt, aki a BKV előtt a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. vezérigazgatója volt, augusztus 16-án hallgatták ki különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával. Tarlós István ezután a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta: nem védi meg Kocsist, de amíg tényszerűen be nem bizonyosodik, hogy bármi Kocsis István terhére róható, és amíg nem derül ki, hogy a BKV ügyeiben érintett, addig nincs oka arra, hogy felmentse.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


