Elszólta magát?
Bogárveszély: Orbán gyerekeit sem kímélik a poloskák?
A Gyurcsány-kormány titkosszolgálati elitjét érintő, a katonai ügyészség által nyomozott büntetőügyek egyikének sértettje Orbán Viktor miniszterelnök és szűk családja, valamint Kövér László házelnök lehet.
2011.09.01 07:07MTIEz derül ki a Heti Válasz mai számában megjelent összeállításból. A Magyar Nemzet úgy tudja, bizonyítékok kerülhettek elő Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető hivatali laptopjáról is.
Nem a lehallgatási botrányba kevert UD Zrt.-vel összefüggésben, hanem az Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) számítógépein talált adatsorok kapcsán kérdezte a közelmúltban a Budapesti Katonai Ügyészség a nemzetbiztonsági bizottság korábbi tagjait - közölte a Heti Válasz.
A lap értesülései szerint az eljárás az elhárítást jelenleg is irányító Balajti László feljelentése nyomán indult ismeretlen tettes ellen.
A szervezet számítógépein több olyan telefonbeszélgetés-, híváslista- és cellainformáció-elemzés maradt vissza, amely parlamenti politikusokat érint. A Heti Válasz úgy tudja, az elhárítás egyik volt felső vezetője ,,Ovi" és ,,Bajusz" nevű mappákba mentette a vélhetően a kormányfőről és a házelnökről gyűjtött adatokat.
A Magyar Nemzet információi szerint a bizonyítékok Balajti hivatali elődjének, Laborc Sándornak a hivatali laptopjából kerülhettek elő, amelyet a tábornok még a hivatali ideje alatt egy jobbra cserélt le. A számítógép későbbi átvizsgálásakor is találhattak politikusok megfigyelésére utaló információkat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


