Ellenzik az önkormányzati centralizációs célokat
A tanácsrendszer ugrik be az LMP-nek a kormány törekvéseiről
Falusi Norbert, az LMP Országos Választmányának tagja kijelentette: az LMP ellenzi a kormányzat önkormányzati rendszert központosító törekvéseit, amelyek bizonyos elemeiben már-már az egykori tanácsrendszert idézik.
2011.08.22 14:44MTIValóban szükség van az önkormányzati rendszer reformjára, hiszen a szerteágazó feladatok és hatáskörök mellé jelenleg nem rendelnek megfelelő anyagi forrást, az átalakítások azonban csak vitában kiérlelt, az érdekvédelmi szervezetek bevonásával kialakított koncepció alapján történhetnek meg - mondta a párt választmányának önkormányzati ügyvivője sajtótájékoztatóján.
Falusi Norbert szerint a kormányzat ismertté vált elképzelései láthatóan szembe mennek azzal az érzékelhető lakossági akarattal, amely igényli, hogy a közösségeket érintő kérdésekben helyben szülessen döntés.
A politikus úgy véli, jól látható, hogy az átalakításokkal a gyengébb érdekérvényesítő képességgel rendelkező kistelepülések járnak rosszabbul. Bár az alapfokú oktatás állami kézbe vétele minden települést érint, a hatáskörelvonást követő várható „racionalizáció” leginkább a kistelepüléseket sújthatja, melyek eddig erejüket megfeszítve küzdöttek iskolájuk megmaradásáért - hangzott el.
Tatár Gábor, az LMP ruzsai önkormányzati képviselője hangsúlyozta, az elmúlt időszakban a közügyektől való elfordulás jellemezte az embereket, azzal, hogy a kistelepüléseken még távolabb kerül a döntéshozatal az ott élőktől, a kormány ezt a helyzetet erősíti tovább.
Tállai András, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára csütörtökön ismertette a jövő januártól hatályos, új önkormányzati törvény alapelveit. E szerint az óvodai ellátás önkormányzati feladat marad, az alapfokú oktatást az állam fogja megszervezni, ellátni a jövőben.
Az egészségügyet érintően az alapellátást továbbra is az önkormányzatok szerveznék, a járóbeteg-ellátást pedig abban az esetben, ha az nem kapcsolódik kórházhoz.
Helyi önkormányzati feladat marad a tervek szerint a településfejlesztés és üzemeltetés, a területrendezés, valamint a sport és a kultúra területe. A szociális ellátásban a gyermekeket érintően az állam, az idősekkel, elesettekkel kapcsolatban pedig az önkormányzat végezné el a feladatokat. A helyi adóügyek az önkormányzatoknál maradnak.
A kormány úgy döntött, támogatja, hogy a jövőben feladatfinanszírozási rendszer jöjjön létre az önkormányzatok területén, vagyis a helyhatóságoknak az állam által, illetve törvényben, jogszabályban biztosított, valamint az önként vállalt feladatokra forrással kell rendelkezniük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


