Ítélet várható a sorozatszínész perében
Pálcát törnek Damu Roland felett
Elsőfokú ítélet várható az erőszakos közösüléssel és személyi szabadság megsértésével vádolt sorozatszínész, Damu Roland ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pénteken.
2011.08.21 09:28MTIA tárgyalássorozat személyiségi jogokra, illetve erkölcsi okokra hivatkozva a nyilvánosság kizárásával zajlott. A pénteki, ötödik tárgyaláson a bizonyítási eljárás lezárása után sor kerülhet az elsőfokú ítélet kihirdetésére is, amely nyilvános lesz - közölte hírlevelében a Fővárosi Bíróság.
A 36 éves Damu Rolandot 2010. november 18-án vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt, majd két nappal később az elsőfokú bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Ügyvédei akkor azt mondták: ügyfelük panasszal élt a gyanúsítás és az őrizetbe vétel ellen, részletes vallomásában "egyértelművé tette", hogy ártatlan, és poligráfos vizsgálatot kért, hogy bizonyítsa igazát.
A védelem tájékoztatása szerint a másodfokú bíróság tíz nappal később szabadlábra helyezte a férfit, mert sem a szökés, elrejtőzés, sem az összebeszélés veszélye nem állt fenn.
A vád szerint Damu Roland 2008 szeptemberétől 2010 októberéig - kisebb-nagyobb megszakításokkal - élettársi közösségben élt a sértettel, és rendszeresen alakult ki köztük tettlegességig fajuló konfliktus. Egy ízben, 2009 nyarán egy szállodai szobában szóváltás után a férfi ököllel arcul ütötte élettársát, emiatt a nő bal szeme bevérzett.
A vádirat azt is tartalmazza, hogy egy másik esetben, 2010 őszén a vádlott korábbi viszonyuk helyreállításának reményében találkozott a sértettel, a vita azonban elfajult, és a férfi folyamatosan ütlegelte, rugdosta volt élettársát. A nő megpróbált ellenállni, de a vádlott - folytatva a bántalmazást - közösült vele.
A sértett a lakásból nem tudott elmenekülni, mert a férfi az ajtót kulcsra zárta, és a történtek után csak hosszas könyörgésre engedte el volt élettársát a lakásból. A bántalmazás következtében a sértett az arcán, a nyakán, a jobb felkarján, a bal bokáján, a jobb térdhajlatán és a hátán szenvedett el zúzódásos, bevérzéses sérüléseket.
A 28 éves nőt mentők szállították kórházba, onnan értesítette a rendőrséget, és feljelentette volt barátját.
Az ügyészség erőszakos közösülés és személyi szabadság aljas indokból elkövetett megsértése miatt börtönbüntetést indítványozott Damu Rolanddal szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


