A vegyianyag-koncentráció a határérték alatt
Veszprémi katasztrófa - a méréseknek vége, a levegő tiszta
Németh Tamás alezredes, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője azt mondta: nincs egészségre ártalmas vegyi anyag a levegőben, ezért csütörtök délelőtt már a méréseket sem folytatják Veszprémben és a környező településeken.
2011.08.18 11:10MTIA veszprémi Videoton Ipari Parkban szerdán kigyulladt polisztirolt gyártó üzem égése során szén-monoxid szabadult fel és a sűrű fekete füsttel nagymennyiségű korom került a levegőbe, s ennek a szennyeződésnek a mértékét vizsgálta folyamatosan a veszprémi mérőkocsi és a székesfehérvári Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség mozgó mérőlaborja is - tájékoztatott a parancsnok. Határérték feletti vegyianyag-koncentrációt egyszer sem mértek - tette hozzá. Megjegyezte: megszűnt már a kellemetlen szag is a helyszínen.
A tűz keletkezésének okát a tűzoltóság és a rendőrség közösen vizsgálja - mondta Németh Tamás. A parancsnok a kár becslésére nem vállalkozott, ám azt igen jelentősnek nevezte.
Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelemért felelős államtitkára csütörtök hajnalban azt mondta, hogy a meteorológiai jelentés szerint 1 500 méternyi magasságban, északi irányba terjedt és terült szét a koromfelhő, amely nedves vagy száraz kicsapódással eljuthat a talaj felszínére.
Hangsúlyozta: ha csak polisztirol égett, akkor a veszélyes aromás szénhidrogének nem kerülhettek a levegőbe, mert azok a benzol vagy pvc-műanyagok égésekor keletkeznek. Elmondta, hogy több mint tíz tonnányi polisztirol égett el, s ennek során rendkívüli hő keletkezett (ezer Celsius foknál is több), hiszen vastag vastartó oszlopok olvadtak meg.
Azt már hajnalban az államtitkár is hangsúlyozta, hogy a mérési adatok alapján a veszprémiek és a környéken lakók nincsenek veszélyben, nincs egészségre ártalmas vegyi anyag a levegőben.
Németh Tamás délelőtt megerősítette, hogy nem kerültek aromás szénhidrogének a levegőbe, illetve egyáltalán nem mérnek szennyezettséget, a korom is szétoszlott a légkörben, nincs tovább szükség a légszennyezés mérésére sem.
Veszprémben szerda este a Videoton Ipari Parkban a Wolters Hungaria Kft. egyik bérelt, polisztirolt gyártó és műanyagfröccsöntő-üzem csarnoka gyulladt ki és égett le teljesen. Sinkó Ottó, a Videoton vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a polisztirolból csomagolóanyagot állítanak elő, s a technológia folyamatos gőzellátást igényel, amelyet egy kazán biztosít. Feltételezése szerint a tűz keletkezése ezzel a technológiai folyamattal összefüggésben lehet.
Az üzemcsarnokban gázzal működtetett targoncák robbantak fel. A tűzoltók 25 gázpalackot mentettek ki az üzemből, illetve folyamatosan hűteniük kellett egy 30 köbméteres gőztartályt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


