Betörtek a városközpontba
Líbiai harcok - valami történt Miszrátában
A tripoli kormány győzelmi jelentést adott ki kedden a felkelők erősségéért, Miszrátáért vívott harcokról, és azt állítja, hogy katonái betörtek a városközpontba.
2011.08.16 16:37MTIMusza Ibrahim kormányszóvivő egy tripoli sajtótájékoztatón azt mondta, hogy megkezdték a lázadók maradék erejének felszámolását a fővárostól 200 kilométerre keletre fekvő, hónapok óta ostromolt kikötővárosban. Mint mondta, nagy segítséget kaptak a helyi törzsektől. A szóvivő tagadta, hogy a felkelők teljes ellenőrzésük alá vonták a Tripolitól mindössze 50 kilométerre nyugatra fekvő Záviját.
Szerinte gyengék, és csak idő kérdése, hogy ott is vereséget szenvedjenek. Az ENSZ-főtitkár különmegbízottja közben Tuniszban bejelentette, hogy felvette a kapcsolatot a két szemben álló féllel. Abdel-Iláh el-Hatíb volt jordániai külügyminiszter ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy ez nem nevezhető a felek tárgyalásának, mert külön-külön találkozott velük, köztük az Átmeneti Nemzeti Tanács több tagjával. Bejelentette, hogy Bengázit és Tripolit is fel akarja keresni. A felkelők vezető testületének, az Átmeneti Tanácsnak a párizsi képviselője tagadta, hogy ők bármilyen tárgyalásokba bocsátkoztak volna Moammer Kadhafi rendszerével. Nincs képviselőnk sem Dzserba szigetén, sem máshol Tunéziában - mondta Manszúr Szaif an-Naszr a Radio France Internationale-nak.
Szerinte "független líbiai személyiségek" találkoztak el-Hatibbal. A politikus úgy látja, hogy a harcok a "döntő szakaszba" érkeztek, és a felkelők már Tripoliban fogják megünnepelni a ramadán végét. Szerinte Závija a teljes ellenőrzésük alatt áll, és ez meg fogja nyitni Tripoli kapuit, és lehetővé teszi, hogy a főváros lakossága felkeljen. A NATO kedden megerősítette, hogy a felkelők hónapok óta a legnagyobb sikereiket érték el, és előrenyomulnak. Roland Lavoie szóvivő ezt azzal támasztotta alá, hogy a kormányerőknek vissza kellett vonulniuk Bregánál, Miszrátánál, és a fővárost körülvevő térségben. A felkelők átveszik az ellenőrzést a Tripoliba vezető fő útvonalakon, ezért nagyon nehéz lesz a főváros megvédése - vélte. Brüsszel szerint az előrenyomulásban nagy szerepet játszik, hogy a NATO meggyengítette a hadsereg katonai struktúráit. Egyedült a múlt héten több mint száz katonai célpontot semmisítettek meg a szövetség repülőgépei - mondta.
A SCUD típusú rakéta bevetését a NATO felelőtlennek, és a reménytelenség jelének tartja - közölte a szóvivő.
A kilövés csak egyfajta zajkeltés, mert a rendszernek már nincs kapacitása az előrenyomulásra - mondta. Az Afrikai Unió kedden ismét "mély nyugtalanságát" fejezte ki a líbiai polgári áldozatok miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


