Az adatvédelmi biztos elrendelte
Szociális konzultáció: kötelesek törölni a személyes adatokat
Jogellenes adatkezelés miatt Jóri András adatvédelmi biztos határozatban rendelte el a Szociális konzultáció 2011 kérdőívein szereplő személyes adatok törlését.
2011.08.16 12:51MTIJóri András megtiltotta a kapcsolattartás céljára szolgáló adatokból képzett adatbázis (Nemzeti Konzultációs Nyilvántartás) létrehozását, valamint az azzal kapcsolatos jogellenes adatkezelést és -feldolgozást is - írták.
Az ombudsman júniusban már megállapította, hogy a szociális konzultáció kérdőívei és a hozzájáruló nyilatkozat sérti az adatvédelmi törvény előírásait. A kérdőívek kezeléséről és a személyes adatok megsemmisítéséről szóló kérésének azonban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) nem tett maradéktalanul eleget, ezért indított közigazgatási eljárást az ügyben, melynek eredményeként született meg a mostani határozat. Ennek felülvizsgálatát a Fővárosi Bíróságtól lehet kérni - olvasható a közleményben.
Az adatvédelmi biztos leszögezte: a Szociális Konzultáció 2011 kapcsán a törvényben meghatározott garanciák, mint a teljes anonimitás követelménye, továbbá az érintett véleménye és név-, lakcímadatai összekapcsolásának tilalma nem érvényesülnek.
Jóri András szerint a kérdőív felső részén található vonalkód a kérdőívet egyedivé, személyhez kapcsolhatóvá teszi, vagyis a véleményre vonatkozó adatok összekapcsolhatók a személyazonosító adatokkal, és az adatvédelmi törvény által előírt egyéb garanciák sem érvényesülnek.
Példaként emelte ki, hogy "a lapokon az adatkezelés feltételeiről szóló tájékoztatás hiányos, a hozzájáruló nyilatkozat olyan adatkezelést is megenged, amely súlyosan sértené az érintettek jogait, az adatkezelés lényegi kérdéseiben szinte korlátlan lehetőséget ad az adatkezelő számára".
Mindezek alapján a biztos június elején felszólította KEK KH-t a személyes adatok jogellenes kezelésének megszüntetésére, egyúttal felhívta az adatkezelő figyelmét arra, hogy a kérdőívek kizárólag olyan formában rögzíthetők, amely nem tartalmazza a nevet, lakcímet, vonalkódokat, az aláírás és e-mail cím rovatot. Ezen túlmenően a visszaérkezett kérdőíveken kezelt összes személyes adat haladéktalan megsemmisítését kérte.
Állásfoglalásának viszont a KEK KH nem tett maradéktalanul eleget, így továbbra is fennáll annak a lehetősége, hogy a személyazonosító adatokat és a véleményeket a jövőben összekapcsolják - olvasható a közleményben.
Orbán Viktor miniszterelnök május elsején jelentette be, hogy szociális konzultációt indít. A kérdések között szerepelt egyebek között a védett kor bevezetésének lehetősége az 55 év felettiek esetében, valamint az, hogy az ország segély helyett inkább munkalehetőséggel segítse-e a munkanélkülieket.
Az MSZP május közepén arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel vonalkóddal látták el a szociális konzultációs kérdőíveket, a kormány "személyre lebontva" tudni fogja, ki hogyan válaszolt a kérdésekre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


