Kivesézték a közigazgatási tárca munkáját
Navracsics szerint Orbán Viktor elégedett
A miniszterelnök elégedett a közigazgatási tárca elmúlt egy éves munkájával és nem tervez a közeljövőben átalakításokat az apparátusban - összegezte Navracsics Tibor a kormányfővel pénteken, Alcsútdobozon folytatott négyszemközti találkozóján elhangzottakat.
2011.08.05 13:50MTIA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője elmondta, hogy Orbán Viktorral a következő fél év feladatairól is beszéltek. Így a belpolitikán kívül megvitatták az euróövezet, a világgazdaság és az egyre bizonytalanabbá váló nemzetközi környezet kapcsán felmerülő teendőket, amelyek adott esetben a közigazgatást is gyors reagálásra késztethetik a nemzetgazdaság, illetve a lakosság védelme érdekében, az esetleges kedvezőtlen nemzetközi fordulatokkal szemben.
A miniszter a megbeszélésről azt is kiemelte: kitértek a romastratégiából adódó következő lépésekre, illetve a nemzetiségiekkel, egyházakkal, civil szervezetekkel kapcsolatos kérdésekre is. Az egyik legnagyobb soron lévő feladat a járások kialakítása - mutatott rá.
"A terv szerint augusztus végéig a faladatok sorrendjét terjeszti a tárca a kormány elé és ősszel szeretnénk megnyitni a járásokról szóló vitát, ami részben politikai, részben közigazgatási egyeztetést jelent" - mondta a miniszter.
Hozzátette, a most körvonalazódó elképzelés alapján, valahol 160-180 körül alakul majd a járások száma, az egyéni választókerületek száma, amennyiben a vegyes rendszer megmarad, ennél kevesebb lesz. Jó lenne, ha a járási és a választókerületi határok valahogy egymásra épülnének - fejtette ki Navracsics Tibor.
Orbán Viktor szeptemberig valamennyi tárca vezetőjével találkozik négyszemközt, az elmúlt év értékelése és a kormány előtt álló feladatok megvitatása céljából. Az igazságügyi miniszter volt az első e sorban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


