Szegény kisgyermek panaszai
Magára hagyták a felsőoktatási-koncepciót?
Levették napirendről a közigazgatási államtitkári egyeztetésen a felsőoktatási törvény legújabb változatát.
2011.08.04 07:04MTIA Magyar Nemzet informátora szerint erre azért került sor, mert annak bizonyos pontjait nem találták kellően megalapozottnak, az nem volt alkalmas minden szempontból tárgyalásra. Egy másik forrás szerint azért került le a napirendről a koncepció, mert annak bizonyos pontjai politikai döntést igényelnek.
A Népszabadság által szerdán ismertetett koncepció - a Magyar Nemzet csütörtöki írása szerint - egyebek között azt is tartalmazza, hogy nemcsak a munkaerő-piaci szempontból kevésbé keresett képzéseken, illetve a divatszakokon terveznek létszámcsökkentést, hanem az olyan, súlyos szakemberhiánnyal küzdő területeken is, mint az orvosképzés, vagy a természettudományos képzés.
A tervezet szerint idén 4600 fiatalt lehetett felvenni orvosi, illetve egyéb egészségügyi képzése, jövőre ez a szám több mint 15 százalékkal csökkenne. 2014-ben pedig mindössze 2850 főt lehetne felvenni ilyen képzésre, ez az ideinél 40 százalékkal kevesebb.
A szintén szakemberhiánnyal küzdő műszaki és természettudományos terület sem járna sokkal jobban: 30 százalékot meghaladó létszámcsökkentést terveznek. A tervezet 2012-től a jelenlegi 29 állami felsőoktatási intézmény helyett már csak 26-tal számol - ismerteti a napilap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


