Egy adott időszakhoz köthető az emelkedés
Nem a pártok tehetnek az államadósság növekedéséről?
A szocialista Gúr Nándor szerint az államadóság növekedése sem a bal-, sem pedig a jobboldalhoz, hanem egy adott időszakhoz köthető.
2011.08.03 14:22MTIAz Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke miskolci sajtótájékoztatóján szerdán beszélt erről.
Mint mondta, az államadóság mértéke már az Antall-kormány idején nőtt, a Horn-kormány ezt három év alatt, évente 3 százalékkal csökkentette 62 százalékra, ez a mutató az első Orbán-kormány regnálása idején tovább emelkedett, most pedig "köszönhetően a magán-nyugdíjpénztárak államosításának" 77 százalékra csökkent.
Akkor, amikor a mostani kormány Medgyessyről, Gyurcsányról és Bajnairól beszél, Orbán Viktort is hozzá kell tenni - mondta az ellenzéki politikus, közölve, hogy az első Orbán-kormány idején is négy százalékkal nőtt az államadósság.
Kitért arra is, hogy a választási kampányban beharangozott egymillió munkahely megteremtésnek "írmagját sem" látják, szerinte a radikális adócsökkentéssel a munkavállalók sokasága rosszabbul járt, és a hangzatos ígéretek után a közbiztonság sem javult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


