Illetékes vagy nem illetékes a vizsgálatra?
LMP: Budai "súlyosan mellébeszél"
Schiffer András azt mondta: az LMP szerint Budai Gyula "súlyosan mellébeszél", amikor azzal utasítja vissza a párt hozzá intézett kérését, hogy nem illetékes a települési önkormányzatok gazdálkodásának vizsgálatára.
2011.07.27 17:22MTIA frakcióvezető kijelentette, ő kedden nem a Heves megyei önkormányzatok gazdálkodásának vizsgálatát kérte a kormánybiztostól, hanem azt, hogy a központi költségvetésből az utóbbi 14 hónapban milyen összegeket juttattak ezeknek a települések forrásigényeire.
Schiffer András kedden egy nyílt levelében azt kérte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztostól, hogy vizsgálja meg a Heves megyei települések elmúlt 14 hónapban történt forrásigényléseit és azok teljesülését, valamint azt, hogy mely igényének teljesítése, illetve elutasítása érdekében járt közbe Balázs József fideszes országgyűlési képviselő, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács tagja.
Felidézve azt a közelmúltban nyilvánosságra került beszélgetést, amely Balázs József és Juhász Oszkár között zajlott le még a jobbikos gyöngyöspatai polgármester megválasztása előtt, Schiffer András azt írta: a hangfelvétel alapján "úgy tűnik, hogy folytatódik az elmúlt években megismert gyakorlat, mely szerint a kormányzati erők politikai lojalitás alapján támogatnak önkormányzatokat".
A kormánybiztos a központi költségvetési szervek és azok intézményei, kizárólag költségvetési szerv tulajdonosi joggyakorlása alatt lévő, a magyar állam többségi tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működésével, gazdálkodásával összefüggésben keletkezett egyoldalú vagy többoldalú jognyilatkozatokat és a hozzájuk kötődő egyéb dokumentumokat világíthatja át, a települési és megyei önkormányzatokkal kapcsolatban csupán előkészítési és véleményezési jogkörrel járhat el - tájékoztatta a frakcióvezetőt a kinevezéséről szóló kormányhatározatra hivatkozva szerdai válaszlevelében Budai Gyula.
Budai Gyula közlésében tudatja, hogy az önkormányzatok gazdálkodásának ellenőrzésére ebből kifolyólag nem jogosult, arra hatáskörrel nem rendelkezik. Az erre vonatkozó beadványokat a gyakorlat szerint az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ) továbbítja, a vonatkozó törvény értelmében ugyanis az ÁSZ ellenőrzi az önkormányzatok gazdálkodását törvényességi, célszerűségi és eredményességi szempontból - jegyzi meg.
Levelében kitér arra, hogy Juhász Oszkár, Gyöngyöspata polgármestere július 21-én büntető feljelentést tett a Központi Nyomozó Ügyészségen a Balázs Józseffel kapcsolatos telefonbeszélgetés kapcsán. A rendelkezésre álló adatok alapján a büntetőeljárás jelenleg már folyamatban van, és folyamatban lévő hivatalos eljárásokba a kormánybiztos nem avatkozhat be - teszi hozzá Budai Gyula, rámutatva: a kinevezésében foglaltak, valamint az annak alapjául szolgáló jogszabály szerint a kormánybiztos önálló hatáskörben nem jogosult nyomozást folytatni, illetve az említett körülményeket kivizsgálni.
"A fentiek alapján összességében elmondható, hogy nem áll módomban tárgyi ügyben T. Frakcióvezető Úr megkeresése alapján vizsgálatot lefolytatni" - zárul Budai Gyula Schiffer András nyílt levelére válaszoló levele.
Schiffer András Budai Gyula szavaira összegzésként úgy reagált: "nem nagyon vannak illúzióim, mert a nagy súlyú ügyekben, köztük a megelőző nyolc év nagy súlyú ügyeiben eddig sem nagyon iparkodtak a vizsgálattal" - mondta a politikus. A frakcióvezető hozzátette, azt látja, hogy "Esztergom kapcsán eszük ágában sincs a saját kormányzásuk alatti visszás ügyeket tisztázni. Egyre világosabb, hogy azért nem történik érdemi elszámolástatás, mert a Fidesz pontosan ott folytatja, ahol az MSZP abbahagyta" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06