Egy idős emberre támadtak rá
Életveszélyes állapotban van a az oroszlányi támadás áldozata
Egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az oroszlányi idős ember megtámadásának ügyében.
2011.07.27 12:08MTILéber Gabriella azt mondta: az elkövetés módjának brutalitása az, ami kiemeltté teszi a támadás ügyét. A 79 éves férfi múlt pénteken, július 22-én kora este hazafelé tartott Oroszlányban, a Várdomb közben lévő házához, amelynek az udvarán két, csuklyát viselő férfi megtámadta.
Az idős ember súlyos sérüléseket szenvedett, s jelenleg is életveszélyes állapotban fekszik a tatabányai kórházban.
Úgy tudni, hogy a sértettnek meghatározott napirendje volt: délben rendszeresen az egyik rokonánál ebédelt, majd segített neki, s kora este tért haza. Az előre kitervelt elkövetést támasztja alá, hogy a sértett azért sietett aznap haza, mert telefonon bejelentkezett hozzá valamilyen felmérésre egy ismeretlen. Ezért is ment át hozzá az egyik családtagja, aki megzavarta az akkor már a házban lévő elkövetőket.
Meg nem erősített információk szerint az elkövetők a férfi száját betömték és a sértettet baltával ütlegelték. A szomszédok elmondása szerint ők nem hallottak semmit az egészből, de érezhető a félelem a környéken, amit több idős ember is megerősített.
A megyei főkapitányság egymillió forint jutalmat ajánlott fel annak, aki megnevezi a támadókat, vagy olyan információt közöl a hatósággal, amelynek alapján a tettesek személyazonossága egyértelműen megállapítható - mondta a sajtószóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06