Bilincsben az első ember
Lakat alatt Tiszabő polgármestere a gyanús szocpol-pénzek miatt
Rendőrségi őrizetbe került Tiszabő polgármestere a Tisza-menti faluban szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal elkövetett csalás ügyében - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.
2011.07.21 16:41MTIAz érintettet többrendbeli csalással, közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják, és a bíróság pénteken dönt előzetes letartóztatásáról - tette hozzá Szabó Zita őrnagy. (Tiszabő polgármestere a független jelöltként megválasztott Farkas Barnabás.)
A szóvivő tájékoztatása szerint már kétszáz, 2005 és 2009 közötti időszakban történt bűnesetről van szó. Ezek lényege: fiktív ingatlan-adásvételi szerződések megkötése után igényeltek a gyanúsítottak különböző összegű, de több millió forintos tételű szociálpolitikai támogatásokat.
Az ingatlanokat megvásárló vevőknek az esetek nagy részében szándékukban sem állt a támogatással megvásárolt lakóházakba költözni, és nem is rendelkeztek a támogatás folyósításához szükséges 30 százalékos önerővel.
A bűncselekményekkel az állami támogatás jogtalan megszerzése volt a céljuk. Az ingatlanok valós forgalmi értéke jóval alatta maradt - sokszor a tizede volt - az adásvételi szerződésen feltüntetett értéknek.
A több gyermeket nevelőket - akik a kellő önerő megléte esetén jogosultak lettek volna az állami támogatásra - tiszabői emberek keresték fel helyben, illetve az ország több más településén. Az illetők a rászorultaknak a támogatás "elintézését" ígérték, és házhoz jutással kecsegtették őket.
A legtöbbször azonban egyszerűen azt közölték velük: mivel pénzhiányuk miatt úgysem tudnák igénybe venni a "szocpolt", ők azt egy meghatározott összegért megvásárolják tőlük, cserébe a kapott állami támogatást eltették. A "szocpolos" ügyben jelenleg tizenkét ember van előzetes letartóztatásban, főként azok, akik leginkább haszonélvezői voltak a 400 millió forint kárt okozó csalássorozatnak.
A gyanúsítottak száma 271, ebbe a körbe beletartoznak ugyanis a szervezők mellett az eladóként, illetve vevőként szereplők is, akik a fiktív szerződések nyomán lehívott támogatási összegekből kismértékben ugyan, de részesültek. Legutóbb a tiszabői polgármesteri hivatal jegyzője került előzetes letartóztatásba, feltehetően azért, mert a fiktív adásvételi szerződésekhez hivatalból neki kellett igazolnia, hogy a kialkudott vételár a helyi lakáspiaci árakkal szinkronban van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06