Összecsaptak a hatalom hívei és ellenzői
Szíria: ez már polgárháború?
A Szíriai Emberjogi Megfigyelő Központ jogvédő szervezet vezetője közölte: legalább 30 halálos áldozata van a szíriai hatalom hívei és ellenzői közötti vasárnapi összecsapásoknak az ország középső részén lévő Homsz városban.
2011.07.18 07:04MTIAz összetűzésekbe a biztonsági erők nem avatkoztak bele.
Rámi Abderrahmán elmondta, hogy az összecsapások szombat este kezdődtek a városban, amely gyakran volt véres események helyszíne a négy hónapja tartó szíriai tüntetéshullámban.
Eddig általában a tüntetések hatósági szétverésének voltak áldozatai. Abderrahmán szerint ha tendenciává válik az, ami Homszban történt, akkor veszélybe kerül a forradalom, és azok érdeke érvényesül, akik ellenségei a forradalomnak, polgárháborúvá akarják azt alakítani.
"Az összecsapások kezdetén a két tábor még csak botokkal támadt egymásra, de később előkerültek a lőfegyverek. Sok áldozatot lesből lőttek le" - mondta.
Az összetűzéseket valószínűleg az váltotta ki, hogy kiderült: megölték a kormány három olyan hívét, akit egy héttel korábban ismeretlenek elraboltak.
Vasárnap este már nyugalom volt a városban, a hadsereg ellepte annak minden részét - mondta egy szemtanú, aki szerint alaviták és szunniták állnak egymással szemben, és összecsapásuk esetén a biztonsági erők nem avatkoznak közbe.
A szíriai politikai elit zömmel alavitákból áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


