Ott folytatja rákbetegsége kezelését
Chávez visszatérne Kubába
Hugo Chávez venezuelai elnök pénteken a törvényhozás hozzájárulását kérte, hogy visszatérjen Kubába, ahol folytatják rákbetegségének kezelését.
2011.07.16 08:31MTIChávez a sajtónak kijelentette, szombaton utazna Kubába, hogy "megkezdődjék a második szakasznak nevezett kezelés, folytatódjék a gyógyulás lassú és összetett folyamata", amely szerinte jól halad. Kiért arra is, hogy e második szakasz kemoterápiás kezeléssel kezdődik.
Jelezte, hogy alkotmányos kötelezettségeinek megfelelően írt levelet tervezett külföldi gyógykezeléséről a törvényhozás elnökének.
A venezuelai elnök pénteken Caracasban, a Ollanta Humala megválasztott perui elnökkel folytatott megbeszélését követően nyilatkozott a sajtónak.
Korábban brazil kormányforrások azt közölték, hogy Chávez elnököt Brazíliában fogják gyógykezelni, a rákellenes terápiájáról világszerte elismert Sao Paulo-i onkológiai központban, a Sírio-Libanés kórházban, de egyelőre nem tűzték ki a gyógykezelés kezdési időpontját.
A betegeskedő Chávez venezuelai elnök július elején tért vissza hazájába, miután Kubában június 20-án medenceműtétet hajtottak végre rajta egy tályog miatt, majd rák ellen gyógykezelték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


