Kihallgatták a nyugdíjas vezérőrnagyot
Gergényi meggyanúsítása az igazság pillanata?
A Fidesz szerint Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány meggyanúsítása a jogállam hívei számára az igazság pillanata.
2011.07.13 11:09MTIGulyás Gábor védőügyvéd megerősítette a Magyar Hírlap információját, amely szerint a Debreceni Katonai Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Gergényi Péter nyugalmazott rendőr vezérőrnagyot.
A Magyar Hírlap pontosan meg nem nevezett forrásból származó információi szerint Gergényinek azért kell felelnie, mert a 2006-os tüntetések alatt több rohamosztagos rendőrön nem volt szolgálati azonosítószám, amelyet parancsnoki utasításra vettek le magukról. Ez egy 2005-ös rendelkezés szerint törvénysértő.
Kiss Attila alezredes, a Debreceni Katonai Ügyészség helyettes vezetője nem erősítette meg, de nem is cáfolta a volt fővárosi rendőrfőkapitány gyanúsítotti kihallgatását.
A fideszes Gulyás Gergely, aki a 2002-2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottságot vezette, emlékeztetett, tavaly ősszel tett feljelentést a 2006. őszi fővárosi eseményekkel kapcsolatban három ügycsoportban. Ezek egyike a rendőrök azonosítószámának hiányával függött össze.
Ahogyan azt a feljelentést ismertető tavaly novemberi sajtótájékoztatóján is elmondta: az albizottság által meghallgatott rendőri vezetők, szakértők egyértelműen nyilatkoztak arról, hogy az azonosítószám hiánya és a rendőrök jogsértő magatartásának súlyossága, tömegessége között szoros összefüggés áll fenn.
Tarthatatlan tehát a bizottsági meghallgatáson elhangzottak alapján az a katonai ügyészségi álláspont, amely szerint az azonosítószám hiányának a szolgálatra vagy a fegyelemre jelentős hátránnyal járó következménye nem bizonyított – mondta akkor Gulyás Gergely.
A kormánypárti képviselő szerdán úgy fogalmazott: a 2006 szeptemberében és októberében történt rendőri intézkedések után Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány meggyanúsítása a jogállam hívei számára az igazság pillanatának tekinthető.
A feljelentő hozzátette, a Fidesz reméli, "sikeres" lesz a büntetőeljárás, mivel többször is kijelentette, hogy a 2006 őszén történtek nem maradhatnak büntetőjogi következmények nélkül.
A Debreceni Katonai Ügyészség helyettes vezetőjének tájékoztatása szerint a Katonai Főügyészség jelölte ki a Debreceni Katonai Ügyészséget a 2006-os eseményekkel kapcsolatos rendőri intézkedések vizsgálatára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06