Tábort vertek a Tahrír téren
Egyiptomban börtönre ítélték a volt kormányfőt és minisztereit
Börtönbüntetésre ítélték kedden Ahmed Nazif volt egyiptomi kormányfőt és két miniszterét közpénzek elherdálása miatt - közölték bírósági források Kairóban.
2011.07.12 21:33MTINazif egy évet, Habib al-Adli belügyminiszter öt évet, Juszuf Butrosz Gáli pénzügyminiszter tíz évet kapott. A kormányfő esetében a büntetés végrehajtását felfüggesztették, a másik két elítéltnek le kell töltenie a kirótt szabadságvesztést , miközben a pénzügyminiszter szökésben van. Mellékbüntetésként hármójuknak meg kell térítenie a okozott kárt, 92 millió egyiptomi fontot (16 millió dollár).
Nazifot a Mubarak-korszakban sok befektető és üzletember nagyra becsülte, mert könnyítéseket vezetett be a piacok szabályozásában. Adlit májusban már elítélték 12 évre üzérkedésért és pénzmosásért, Butrosz Gálit pedig távollétében 30 évre szintén nyerészkedésért, valamint az állami javakkal való visszaélésért.
Az ország katonai vezetése közben szigorúan figyelmeztette a februárban megbuktatott rendszer vezetőinek gyorsabb felelősségre vonást követelő tüntetőket, hogy tartózkodjanak a közrend megzavarásától. A tiltakozók körbezárták Kairó legnagyobb kormányépületét, és ki akarják terjeszteni az ülősztrájkot más intézményekre is. Tábort vertek a Tahrír téren is, amely a rendszerellenes megmozdulások központja volt január-februárban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


