Vége a sokszínűségnek és az egyenlőségnek?
A TASZ-nak nem kell új egyházi törvény
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű szervezet szerint a hétfőn megszavazandó új egyházi törvény ellentétes a világnézeti sokszínűség és egyenlőség elvével, ezért arra hívják fel az Országgyűlés figyelmét, hogy ezt a jogszabályt ne szavazza meg.
2011.07.11 15:53MTIA TASZ közleményében azt írta: egyháziak és világiak, tudósok és emberi jogi aktivisták, kül- és belföldről egyaránt arra kérik a magyar Országgyűlést, hogy ne fogadja el a lelkiismeret és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényjavaslatot.
Közlésük szerint 19 aláírója van annak a nyilatkozatnak, amelyben amerikai és európai civil szervezetek, köztük a TASZ és a Magyar Helsinki Bizottság fordultak a parlamenthez.
Az aláírók arra figyelmeztetnek, hogy "a törvényjavaslat privilegizál néhány nagy és diszkriminál számos kisebb egyházat". Míg az előbbiek a törvény erejénél fogva megőriznék kivételes jogi státuszukat, addig az utóbbiak, jellemzően kis és új egyházak, az eddiginél jóval szigorúbb feltételek mellett kényszerülnének magukat újból regisztrálni.
"A törvény hatályba lépése esetén jelenleg törvényesen működő egyházak sokasága fogja elveszíteni megszerzett, jóhiszeműen gyakorolt jogait, és esik majd a kormányzat által kiválasztott egyházaknál jóval alacsonyabb jogi kategóriába" - áll a közleményben.
A nyilatkozat szerint "a magyar egyházügyi törvényjavaslat nyilvánvalóan ellentétes az Emberi Jogok Európai Bíróságának precedensértékű, 2008-as ítéletével". Ebben a bíróság kimondta, hogy a vallási szervezetek jogi státuszának hierarchizálása ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményének 9. és 14. cikkével, valamint a "valódi vallási sokszínűség" eszméjével.
"Márpedig semmiképpen sem szerencsés az, ha a magyar parlament olyan törvényt fogad el, ami miatt Magyarországot, tekintettel nemzetközi kötelezettségeire, alapos okkal fogják felelősségre vonni" - teszik hozzá.
A lelkiismereti- és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényjavaslatot négy KDNP-s képviselő, Lukács Tamás, Vejkey Imre, Varga László és Harrach Péter nyújtotta be az Országgyűlésnek. Az indítvány mellékletében az 1895-ös törvény alapján bevett, illetve elismert felekezeteket sorol fel, a jelenleg használt történelmi egyház kifejezés pedig nem szerepel a dokumentumban.
A törvényjavaslat szerint azok a közösségek lehetnek egyházak, amelyeknek legalább ezer tagja van, és legalább 20 éve működnek. Az ezeknek a kritériumoknak nem megfelelő egyházak a későbbiekben vallási egyesületként működhetnek tovább, és rájuk a civil törvény lesz érvényes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06