Keddre is a legmagasabb fokozatot rendelték el
Még öt megyében találják riasztónak a hőséget
Az ország egyes területeire, a Dél-Alföldre és a Dél-Dunántúlra keddre is a legmagasabb fokozatú hőségriasztást rendelte el az országos tiszti főorvos, több megyében viszont azt másodfokúra enyhítette.
2011.07.11 15:02MTIAz Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-vel hétfőn azt közölte: az Alföldön és a Dunántúl déli részén, ahol több helyen 26 és 29 Celsius-fok között alakul a középhőmérséklet, továbbra is fenntartja a harmadfokozatú hőségriadót Paller Judit országos tiszti főorvos. A keddi hőségriadó a Dél-Alföldön Bács-Kiskun és Csongrád, a Dél-Dunántúlon pedig Zala, Somogy és Baranya megyére terjed majd ki.
Paller Judit másodfokú hőségriasztást rendelt el Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Komárom-Esztergom, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs megyére, mivel ezeken a területeken 25 fok körüli középhőmérséklet lesz a jellemző - áll a közleményben.
Mint írták, az előrejelzés szerint kedden átmenetileg a déli országrészben is mérséklődik a meleg. Szerdán, csütörtökön ismét jelentősen erősödik a nappali felmelegedés és visszatér az országos kánikula, általában 26-29 fokos átlaghőmérséklettel. Ennek várhatóan egy pénteken érkező hidegfront vet véget, a leghamarabb északnyugaton, a legkésőbb délkeleten - tette hozzá az ÁNTSZ.
Az országos tiszti főorvos a múlt héten elrendelte a legmagasabb fokozatú hőségriasztást négy napra, a múlt pénteken reggel nyolc órától hétfő éjfélig terjedő időszakra. Ennek feltétele, hogy a napi középhőmérséklet három egymást követő napon meghaladja a 27 Celsius-fokot.
A hőség miatt, az ilyenkor gyakrabban előforduló rosszullétek megelőzése érdekében számos intézkedést hoztak országszerte: a mentőszolgálatok teljes kapacitással dolgoznak, a katasztrófavédelem közzétette a klimatizált épületek listáját, országos tűzgyújtási tilalmat rendeltek el, több helyen vizet osztanak, éjjel-nappal mossák és hűtik Budapest utcáit, s a hétvégére felfüggesztették a kamionstopot is.
A hőségriadó ideje alatt az UV-B sugárzás szintje is minden nap meghaladta a riasztási küszöbértéket.
Szombaton, majd vasárnap is újabb melegrekordok születtek, a kánikula miatt nőtt a víz- és az áramfogyasztás, az átlagosnál több riasztást kaptak a mentők, a vízi mentőknek azonban a Balatonon nem volt komolyabb esetük, a strandok pedig megteltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


