Szombaton tárgyalják
Két koncepció merült fel a bíróságok külső igazgatásáról
Két koncepció készült az igazságügyi reform keretében a bíróságok külső igazgatásának átalakításáról: a fideszes Áder János készítette modell szerint "vegyes" lenne az igazgatás egy független hivatal és a szakminisztérium közreműködésével, míg egy másik elképzelés szerint visszaállna az 1997 előtti állapot, amikor az igazságügy-minisztérium igazgatta a bíróságokat.
2011.07.07 13:56MTIA témáról szombaton tárgyal a Fidesz elnöksége.
Minderről az igazságügyért felelős államtitkár szólt egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. Répássy Róbert emlékeztetett, jelenleg Magyarországon "tisztán" önigazgatási alapon folyik a bíróságok igazgatása - azaz például a bírák kinevezése - az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) irányításával.
Ebben azonban változás várható, mert vagy egy független bírósági hivatal és az igazságügyért felelős tárca között oszlik majd meg a külső igazgatás feladata, vagy tisztán a szakminisztérium feladata lesz.
Az első modell szerint - amelyet az erre felkért Áder János fideszes európai parlamenti képviselő dolgozott ki - létrejönne az említett független bírósági hivatal, egy "bírósági minisztérium", amelynek vezetőjét a parlament választaná, az igazságügyért felelős minisztérium pedig a jelenleg az OIT hatáskörébe tartozó szabályozási feladatokat látná el - ismertette az államtitkár. Ezen elképzelés alapján az OIT egy felügyelőbizottságként, ellenőrző testületként működne tovább.
Az ítélőtáblák sorsáról szólva Répássy Róbert azt mondta, a fő cél a helyi bíróságok erősítése, ezért ha minden ügy azokon kezdődne, akkor az ítélőtáblák funkciója megkérdőjeleződne, hiszen a másodfokú bíróságok a megyeiek lennének. Szerinte azonban az úgynevezett kiemelt jelentőségű ügyekben - amelyek kategóriáját a napokban foglalta bele az Országgyűlés a büntetőeljárási törvénybe - a táblák lehetnének a másodfokú bíróságok.
Kijelentette azt is: az már nem kérdés, hogy a közigazgatási bíróságok létre fognak jönni.
A bírósági átszervezés ügyéről szombaton tárgyal a Fidesz elnöksége, az ülésen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter is jelen lesz.
A bírósági átalakításról szóló javaslatot várhatóan a kormány terjeszti majd az Országgyűlés elé.
A sajtóbeszélgetésen - ahogyan az a Fidesz-elnökség szombati ülésén is téma lesz - szóba kerültek választójogi kérdések is, elsősorban a határon túli magyarok szavazásának eljárása. Répássy Róbert álláspontja szerint számukra mind a konzulátusi, mind pedig a levélben, illetve elektronikus úton történő voksolási lehetőséget nyitva kellene hagyni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06