Hiányosnak vélik
LMP: piszkosfehér lett Tarlós könyve
A fővárosi LMP szerint a Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester által szerdán bemutatott, az elmúlt évek városházi örökségét összegző fehér könyvből kimaradtak a "Fidesz háttérembereinek részvételével megvalósult projektek".
2011.07.06 16:14MTIAz ellenzéki frakció közleménye szerint ezért inkább piszkosfehérre sikerült a dokumentum.
Az LMP fővárosi frakciója üdvözli a Tarlós István által bemutatott anyagot, sajnálják azonban, hogy néhány fontos "ügy" kimaradt a felsorolásból - közölték.
Hitelesebb lenne a könyv az LMP szerint, ha a "Fidesz által is érintett mutyi szagú eseteket" is magában foglalná. Példaként említették, hogy a Margit hidat tárgyaló rövid bekezdésből kimaradt, hogy az eredetileg becsült ár több, mint duplájáért - 13 milliárd helyett 30 milliárdért - valósult meg a felújítás egy "Fidesz közelinek tartott" cég közreműködésével.
A dokumentumból hiányzik az utcabútor tender is, melynek során 25 évre ingyen, vagy minimális összegért adtak át több ezer közterületi reklámfelületet, milliárdos veszteséget okozva ezzel a fővárosnak - írták.
Az LMP szerint a fehér könyv jó kezdet, azonban akkor tudják elhinni a fideszes városvezetés őszinte szándékát, ha nem politikai érdekek szerint válogatják az ügyeket.
Tarlós István délelőtt mutatta be újságírók előtt a főváros ötven legsúlyosabb problémájáról összeállított úgynevezett fehér könyvet, illetve annak rövidített változatát. Közölte, célja az volt, hogy bemutassa, milyen állapotban kezdte meg a munkát az új városvezetés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


